Városlista
2024. december 21, szombat - Tamás

Hírek

2024. Április 24. 16:42, szerda | Helyi

A baloldal belharcaitól hangos Sopron

A baloldal belharcaitól hangos Sopron

Az elmúlt hetekben számos belső konfliktus került nyilvánosságra a soproni baloldali pártok és jelöltek háza tájáról, ennek eredménye, hogy a felek még egymással is képtelenek szót érteni.

Sopronban összesen hat polgármesterjelölt áll rajthoz, ám egyelőre az aláírások összegyűjtése is kihívást jelent a baloldali térfélen. Az elmúlt napokban több cikk is megjelent az országos sajtóban, ami a DK, a Párbeszéd és az MSZP jelöltjét, Jakál Adriennt, illetve a Momentum és a Márki-Zay Péter-féle mozgalom által támogatott, Völcsejen élő Sovány Endre személyét és a baloldali pártok közti konfliktust mutatja be.

A belharc elsőként akkor látott napvilágot, amikor az MSZP helyi szervezete bejelentette, hogy ők is a Momentum támogatásával induló, ám magát függetlennek nevező Sovány Endrét támogatják a június 9-i választáson. Ezt követően már másnap megjelent az MSZP országos közleménye, miszerint a szocialisták nem Soványt, hanem Jakál Adriennt támogatják. A budapesti pártközpontból érkező ukáz felettébb kínos volt minden szereplő számára, így az Átlátszó cikke szerint még Karácsony Gergely is Sopronba látogatott teljes titokban, hogy kibékítse az egymással hadakozó feleket. Karácsony végül kudarcot vallott, a szocialisták 35 év után feloszlatták a soproni szervezetüket.

„30 év alatt nem volt példa rá, hogy ne az alapszervezet döntött volna ebben a kérdésben. Ideges telefonálások kezdődnek, és az a váratlan és egyben a helyiek számára roppant megtisztelő válasz érkezik, hogy Karácsony Gergely főpolgármester, Hiller István MSZP-országos választmányi elnök, és Komjáthy Imre a szocik társelnöke személyesen menne békíteni és kompromisszumot keresni. Április 3-án, szerdán sor is kerül a találkozóra az MSZP kis soproni irodájában, ahol a helyiek hosszan sorolják érveiket Jakállal szemben, az országos vezetők pedig azt magyarázzák, hogy hirtelenjében tető alá hozott közös induláson a baloldal megmaradása múlik.”írja az ominózus találkozóról az Átlátszó.

A baloldal berkeiben mozgó informátorunk szerint a legnagyobb probléma, hogy mindegyik fél alkalmatlannak és vállalhatatlannak tartja a másik jelöltet, ezért nem volt hajlandó egyikük sem hátrább lépni, ami nemcsak Jakál és Sovány, hanem a Jobbik és Reischl Gábor kapcsán is helytálló. A jelöltek kvalitásai mellett rengeteg személyes, múltbéli sérelem is felsejlik, ami egészen a 2019-es önkormányzati választásig nyúlik vissza. Akkor ugyanis Jakál Adrienn egyedüliként torpedózta meg a közös baloldali listát, mivel számára nem akartak befutó helyet biztosítani a kompenzációs listán.

Sovány Endre személye is hasonló indulatokat vált ki sokakban, hiszen sokszor minősíthetetlen stílusban értekezett a helyi és az országos politikáról. A villanyszerelőként dolgozó Sovány Endrének korábban a bírósággal is meggyűlt a baja becsületsértés miatt, az Index pedig nemrégiben arról cikkezett, hogy a közösségi médiában vállalhatatlan módon cigányozott, amiről képernyőfotókat is közöltek. Az őt támogató Momentumnál ez azonban nem okozott fennakadást.

Jóval kevesebb szó esik a kampányban Reischl Gáborról, aki információink szerint azért nem lett „nevető harmadik” a közös jelölt kiválasztásakor, mert a Budapesten élő Brenner Koloman embere, aki már teljesen leírta magát és csapatát is Sopronban.

Jelen állás szerint, ha sikerül összegyűjteniük a szükséges aláírásokat, akkor mindhárom baloldali politikus, azaz Jakál Adrienn, Sovány Endre és a jobbikos Reischl Gábor neve is ott lesz június 9-én a szavazólapon.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 20. 15:27, péntek | Helyi

Sor került az év utolsó közgyűlésére Sopronban

Az év utolsó közgyűlésén szavaztak az Esélyegyenlőségi program felülvizsgálatáról, valamint a fizetős parkolás rendjéről is, melynek révén a Soproni Gyógyközpont dolgozói is kedvezményesen vásárolhatnak parkolóbérletet.

2024. December 16. 14:57, hétfő | Helyi

Átadták a városi kitüntetéseket a Hűség Napján

A Hűség nap alkalmából adták át városunk legrangosabb elismeréseit. Idén Sopron Díszpolgára dr. Várszegi Imre Asztrik emeritus főapát lett, az első Soproni Lokálpatrióta díjat pedig Víg József Attila vehette át.

2024. December 14. 14:08, szombat | Helyi

Átadták a Bécsi-dombi alagutat

Orbán Viktor miniszterelnök adta át az M85-ös gyorsforgalmi út országhatárig vezető szakaszát. A Bécsi-dombi alagutat a Hűség Napján vehetik birtokba az autósok.

2024. November 27. 17:47, szerda | Helyi

Megérkezett Sopron karácsonyfája!

Az adventi időszak egy újabb jelképével lett gazdagabb Sopron, ugyanis megérkezett a város karácsonyfája a Mária-szoborhoz. De sok más további programmal készülnek színesebbé tenné az ünnepi ráhangolódást.