Hírek
2017. Március 06. 19:21, hétfő | Helyi
A felújításokról szóló lakossági fórumon jártunk
Lakossági fórum az Árpád utcai parkolóházról, a Paprét illetve a Széchenyi tér megújításáról.
A tervező cég képviselője elmondta, a tervezett 4 szintes parkolóházban 240, az épület mellett pedig további 50 új parkoló születik.
A résztvevők kérdéseire reagálva elhangzott, a parkolóházban a mélygarázsos rendszerhez hasonlóan, lesz lehetőség kedvezményes parkolóbérletet vásárolni, a parkolók szélessége pedig 2,7 méter lesz.
A parkolóház tetejére nem terveznek napelemet létesíteni, ugyanis az épület energia szükséglete alacsony, mozgásérzékelős világítással lesz ellátva. A tetőn elhelyezett zöld terület nem igényel majd jelentős gondoskodást.
A Paprét és a Széchenyi tér felújítására készített cég képviselete elmondása szerint, alaposan megvizsgálták a terek történelmi felépítését. A Paprétnél az átívelő út és a platánfál élveznek kiemelt figyelmet, így körültekintően készültek a tervek.
A Torna utca Paprét felőli végén körforgalom, az Ikva patak mentén pedig játszótér kerül kialakításra.
A megjelentek közül elhangzott egy fontos kérdés: "Mi lesz a varjakkal?". A város vezetése reagálva elmondta, minden évben egyeztetnek a hatóságokkal, de védett madarakról lévén szó, nem lehet előrehaladni a kérdésben.
A Széchenyi térnél is figyelmebe veszik az eddigi és jelenlegi kialakítást, de sajnálatos módon fakivágással fog járni a felújítás. A tervező cég hangsúlyozta, az új téren az eddiginél lényegesebb több fa fog helyet kapni.
A tér mentén modern közvilágítás lesz, amely a Várkerülethez hasonlóan jobb kivilágítást eredményez.
A tér északi oldalán párhuzamos, míg a déli oldalán 45 fokos parkolók kerülnek kialakításra, amely ugyan némi parkolóhely csökkenéssel jár, de ezt az Árpád utcai parkolóház hivatott egyensúlyozni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 26. 16:53, csütörtök | Helyi
Csütörtökön közgyűlést tartottak Sopronban
Városi kitüntetések adományozásáról, igazgatói pályázatok kiírásáról, a szavazatszámláló bizottságok tagjainak megválasztásáról, valamint az MVM Optimummal való hosszú távú együttműködési megállapodásról is döntöttek.
2026. Február 04. 15:24, szerda | Helyi
Megszavazták a város idei költségvetését
Elfogadta a közgyűlés Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2026-os költségvetését. A rendelet benyújtását megelőzően a polgármester kiemelte: a költségvetés biztos alapot nyújt a város működéséhez és fejlődéséhez.
2026. Január 27. 14:31, kedd | Helyi
Nemsokára postázzák a Nemzeti Petíciót
A héten megkezdik a Nemzeti Petíció postázását a magyar háztartásokba. A petíciót azért indították, hogy a magyarok pénze a magyaroké maradjon.
