Hírek
2017. Január 27. 09:41, péntek |
Helyi
Forrás: fertotaj.hu
A Fertő vidék legszebb háza

Immáron 5. alkalommal került kiírásra a Legszebb Ház a Fertő vidéken pályázat a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa és a Civilek a Fertő-tájért egyesület közös szervezésében.
Két évente kerül sor a pályázat felhívására, először 2008-ban lehetett pályázni. A pályázat első évbéen 1 díj került csak kiosztásra, második kategóriában nem hirdettek győztest. A döntést a zsűri tagok azzal indokolták, hogy a beadott pályázatok között nem találtak olyat, amelyet minden elemében példaként ki lehetne állítani.
Az ezt követő években 4-4-4 oklevél került átadásra. Eddig összesen 13 épület kapta meg az elismerést, és tehette ki a táblát az épület falára, a Legszebb ház a Fertő-vidéken felirattal.
2016-ban 2 kategóriában lehet a pályázatot benyújtani:
- A legszebb felújított épület a Fertő-vidéken (2011. után felújított)
- A legszebb új építésű épület a Fertő-vidéken (2011. után épült)
A beérkezett pályázatokat helyi építészek díjazták.
A 2016-os "A legszebb felújított épület a Fertő vidéken" kategóriában, egy pajta átépítését díjazta a zsűri. Az istállóból egy meseszerű házikót alakítottak ki, ahogy nyitóképünkön is láthatő.
A legszebb új építésű kategóriában nem érkezett díjra érdemes pályamű, így nem osztottak ki díjat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 03. 17:47, csütörtök | Helyi
Bérletes hangversenysorozat Sopronban
A Filharmónia Magyarország soproni hangversenysorozatára invitál minden zenekedvelőt a 2025/2026-os évadára, melyre Scarbantia bérlet megvásárlására van lehetőség.
2025. Július 02. 11:11, szerda | Helyi
Együttműködési megállapodást írt alá a GYSEV és a MÁV
A soproni társasághoz átkerülő vasútvonalakról írt alá üzemeltetési és együttműködési megállapodást a GYSEV és a MÁV, melynek értelmében a GYSEV több mint 700 km-nyi vasúti pálya üzemeltetését veszi át a MÁV-tól.
2025. Július 01. 15:22, kedd | Helyi
Mire figyeljünk oda ebben a hőségben
A napokban továbbra is óriási hőségre lehet számítani, ilyenkor pedig még inkább fontos, hogy fokozottan figyeljünk oda magunkra és egymásra is.
2025. Június 28. 15:03, szombat | Helyi
Nemsokára itt lesz a Soproni Borünnep
Már gőzerővel készülnek a szervezők az idei Soproni Borünnepre, már elkezdték a bódékat és a színpadokat is felállítani a Várkerületen, nyilvános a háromnapos időrendje is és mondhatni, az előadók is lassan elkezdik a hangolást.