Hírek
2012. November 21. 10:58, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
A GYSEV-nél fejlesztették az utastájékoztató rendszereket
Összesen 290 millió forintból fejlesztette utastájékoztató rendszerét a GYSEV - áll a vasúttársaság keddi közleményében.
Rázó László szóvivő az MTI érdeklődésére azt közölte: az ötszázalékos önrész mellett 85 százalékában uniós, 10 százalékban magyar állami forrásból finanszírozott projekt eredményeként a GYEV vonalain mostantól 18 darab kétoldalas összesítő tábla segíti az utasok tájékozódását. A 29 collos LCD-monitorok a nagyobb állomások mellett sok kistelepülés vasúti megállójában adnak információkat az utasoknak.
Hozzátette, a rendszer segítségével valós időben, azonnali információkat adnak a vonatokról. A táblákról leolvasható az indulás és az érkezés ideje, valamint az is, hogy melyik vágányról indulnak, vagy hová érkeznek a járatok. Emellett az esetleges késésekről is azonnali tájékoztatást kapnak az utasok.
Rázó László jelezte azt is: a soproni pályaudvaron a monitoros és a hangos utastájékoztató rendszer is megújult. Itt és Szombathelyen interaktív információs oszlopokat is üzembe helyezetek. Ezek 42 collos, állított érintőképernyős monitorok, amelyeken az utasok előre beállított honlapokon - a GYSEV, a MÁV-START, valamint a Volán társaságok internetes oldalán - böngészhetnek, így jutva további utazási információkhoz.
Fotó: Tóth Zsombor
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 27. 14:31, kedd | Helyi
Nemsokára postázzák a Nemzeti Petíciót
A héten megkezdik a Nemzeti Petíció postázását a magyar háztartásokba. A petíciót azért indították, hogy a magyarok pénze a magyaroké maradjon.
2026. Január 22. 13:40, csütörtök | Helyi
Itt az új KRESZ!
Megérkezett az új KRESZ, amelyben aktualizálták a jogszabályokat és kiderült a rollerek helyes, szabályszerű használata is. A dokumentum már elérhető és előreláthatólag szeptemberben lép hatályba.
2026. Január 20. 16:30, kedd | Helyi
Tudj meg többet a méhnyakrákról – életet menthet!
Minden év januárjának harmadik hetében rendezik meg az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hetet, amely a prevencióra hívja fel a figyelmet.
2026. Január 19. 14:48, hétfő | Helyi
A magyarországi németek kitelepítésének emléknapja
A hazánkból kitoloncolt német kisebbségiek emléke előtt tisztelgünk, akiknek a második világháború évekkel a lezárta után is megnehezítette az életét. Január 19-én rájuk emlékezünk.
