Hírek
2012. Október 24. 09:17, szerda |
Helyi
Forrás: Sopron MJV Önkormányzat
\"A hazáért, a nemzetért ma is áldozatot kell hozni\"
Ahogy annak idején is a fiatalok voltak a szabadság zászlóvivői, úgy most is csak ők lehetnek a remények beteljesítői.
Az 1956. évi forradalom és szabadságharc évfordulóján a Széchenyi téri Hűségzászlónál ünnepelt Sopron.
Az ünnepség szónoka Kovács András, a Szent Orsolya Római Katolikus Iskola és Gimnázium igazgatója volt, aki beszédében - többek között - azt mondta: ,,Eredendően az ember a kiengesztelődés súlyosan szép ajándékát hordozza a szívében, ezért mindenkor a békesség követeként kell járnia a világban. S ha nem is sikerül nap, mint nap békét teremtenie maga körül, legalább arra kell törekednie, hogy békétlenség forrásává ne váljon."
,,Ahogy annak idején is a fiatalok voltak a szabadság zászlóvivői, úgy most is csak ők lehetnek a remények beteljesítői. A mindennapokban kell megfognunk egymás kezét, elsősorban a családban, a munkahelyen az iskolában. A hazáért, a nemzetért ma is áldozatot kell hozni."
Az ünnepi beszédet követően a Fajkusz Banda műsora és Pataki András, a Petőfi Színház igazgatója szavalata következett, majd Sopron város vezetői - dr. Fodor Tamás polgármester, Abdai Géza és dr. Simon István alpolgármesterek - a képviselőtestület jelen lévő tagjai, dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora, közintézmények , civil szervezetek képviselői együtt a soproni polgárokkal elhelyezték a tisztelet és a megemlékezés virágait és mécseseit a Hűségzászló talapzatánál, így emlékezve '56 hőseire és áldozataira, nagyszerű helytállásukra a szabadság mellett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 27. 14:31, kedd | Helyi
Nemsokára postázzák a Nemzeti Petíciót
A héten megkezdik a Nemzeti Petíció postázását a magyar háztartásokba. A petíciót azért indították, hogy a magyarok pénze a magyaroké maradjon.
2026. Január 22. 13:40, csütörtök | Helyi
Itt az új KRESZ!
Megérkezett az új KRESZ, amelyben aktualizálták a jogszabályokat és kiderült a rollerek helyes, szabályszerű használata is. A dokumentum már elérhető és előreláthatólag szeptemberben lép hatályba.
2026. Január 20. 16:30, kedd | Helyi
Tudj meg többet a méhnyakrákról – életet menthet!
Minden év januárjának harmadik hetében rendezik meg az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hetet, amely a prevencióra hívja fel a figyelmet.
2026. Január 19. 14:48, hétfő | Helyi
A magyarországi németek kitelepítésének emléknapja
A hazánkból kitoloncolt német kisebbségiek emléke előtt tisztelgünk, akiknek a második világháború évekkel a lezárta után is megnehezítette az életét. Január 19-én rájuk emlékezünk.
