Hírek
2020. Március 24. 06:45, kedd |
Belföld
Forrás: mti
A koronavírus elleni védekezésről tárgyal a parlament

Az Országgyűlés kedden sürgős eljárásban tárgyal a kormány koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatáról, miután az ellenzék hétfőn nem járult hozzá annak házszabálytól eltérő elfogadásához.
A parlament aktuális ülésének zárónapja reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd az emberi erőforrások miniszterének fővárosi színházak foglalkoztatási szabályait érintő törvénymódosításáról tárgyalnak kivételes eljárásban.
A Ház ezt követő határozathozatalai során el is fogadhatja a jogszabály-változtatást, emellett nemzeti emlékhellyé nyilváníthatja a győri Káptalandombot.
A képviselők ezután megválaszthatják a március elején elhunyt Balsai István alkotmánybíró utódját. A volt igazságügyi miniszter helyét Juhász Miklós jogász, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke veheti át, aki megválasztása esetén esküt is tesz.
A szavazások végeztével tartják meg a kormány koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatának általános vitáját, amelyre öt és fél órás időkeret áll rendelkezésre. A kabinet és a kormánypárt azt szerette volna, ha az előterjesztést a házszabálytól történő eltéréssel már kedden elfogadhatja a parlament, az ellenzék ehhez azonban nem járult hozzá arra hivatkozva, hogy az indítványban nincs meghatározva a veszélyhelyzet határideje.
Az Országgyűlés így sürgősséggel fogadhatja el a javaslatot, legkorábban mától öt nap múlva.
A koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot a kormány nevében Varga Judit igazságügyi miniszter nyújtotta be pénteken az Országgyűlésnek. A kétharmados támogatást igénylő előterjesztés lehetővé tenné, hogy a kormány megtehessen minden olyan intézkedést és megalkothasson minden olyan normatív rendelkezést, amely a koronavírus-járvánnyal összefüggésben az állampolgárok élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében szükséges.
A javaslat szigorítaná a büntető törvénykönyvben a karantén megszegésére és a rémhírek terjesztésére vonatkozó szabályokat is.
Az ülésnap a különleges jogállású szerveket érintő jogharmonizációs célú törvénymódosítás általános vitájával ér véget.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 07:42, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter: új repülésfejlesztési központot hoz létre Magyarországon a Gripeneket gyártó Saab-csoport
2025. Április 17. 07:40, csütörtök | Belföld
Mávinform: húsvétkor többletkapacitással működik a MÁV-csoport
A húsvéti ünnepek alatt jármű többletkapacitással működnek a MÁV-csoport szolgáltatásai mindenhol ahol szükséges - tájékoztatta a Mávinform szerdán az MTI-t.
2025. Április 17. 07:36, csütörtök | Belföld
Magyarországon vizsgálódik a LIBE küldöttség
Az uniós értékek helyzetével kapcsolatos témákat vizsgált az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) öttagú küldöttsége három napon át Budapesten.
2025. Április 16. 07:32, szerda | Belföld
Átadták az M44-es gyorsforgalmi út M5-ös autópálya és Szentkirály közötti szakaszát
Átadták az M44-es gyorsforgalmi útnak az M5-ös autópályát és Szentkirályt összekötő több mint 30 kilométer hosszú új szakaszát, amelynek köszönhetően Kecskeméttől immár Békéscsabáig kétszer kétsávon közlekedhetnek az autósok