Városlista
2025. december 1, hétfő - Elza

Hírek

2013. Május 10. 14:09, péntek | Helyi
Forrás: MSZP, FIDESZ

A megyei főügyészséghez fordul trafikügyben az MSZP megyei szervezete

A megyei főügyészséghez fordul trafikügyben az MSZP megyei szervezete

MSZP - FIDESZ szópárbaj a trafikmutyi ügyben. Az MSZP sajtótájékoztatójára a FIDESZ közleménnyel reagált, a soproni MSZP helyi kérdéseket tett fel.

- Az egyre nagyobb méreteket öltő trafikbotrány kapcsán kijelenthetjük: nem elég, hogy a Fidesz arcátlan módon hazudik az embereknek, de még a látszatra sem ad - kezdte csütörtöki sajtótájékoztatóját Beke Károly (képünkön), az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei alelnöke.

A megyei alelnök kiemelte: nem múlik el úgy nap, hogy ne derülne ki egy-egy újabb nyertesről, hogy így vagy úgy, de fideszes kapcsolat is fellelhető a háttérben. Így van ez például Sopronban is, ahol a fideszes kórházigazgató, volt államtitkár, Molnár Ágnes és a helyi fideszes alpolgármester úr fia kapta a legjobb forgalmú helyet a bécsi határ felé. Ugyanígy történt minden Csornán és Kapuváron, Petőházán és Vitnyéden is: az előbbi helyszínen Dr. Gulyás Zoltán, a megyei önkormányzat fideszes tagjának fia, míg az utóbbi településeken Nyerges Kornél a vitnyédi Fidesz egyik vezetője, Kóczán Zoltán nevelt fia kapott jogot és havi 1-2 millió forintos jövedelmet a Fidesztől.

Beke Károly véleménye szerint a Fidesz a trafikmutyival egyértelműen újraállamosított és a saját emberei között osztott fel egy éves szinten ötszáz milliárd forintos üzletet. Azzal pedig, hogy az árrést 4 százalékról 10 százalékra emelik meg, a szerencsés nyertesek trafikonként nettó 1,5-2 millió forint hasznot tehetnek majd zsebre a jövőben, miközben több száz megyei kis vállalkozás megy tönkre.

„Ma már azt is tudjuk Hadházy Ákos szekszárdi fideszes képviselő nyilatkozatából, hogy a pályázatokról a döntések a fideszes polgármesterek, országgyűlési képviselők, választókerületi elnökök és a kormánypárti képviselők titkos találkozóin születtek meg, amit először letagadtak az érintettek, de amit a hvg.hu birtokába jutott hangfelvétel is bizonyít.- tette hozzá az alelnök.

Annak ellenére, hogy a Fidesz váltig állítja: az eljárás tisztességes volt, mégis titkolózik. A jelzett hangfelvételt nem merik nyilvánosságra hozni, nem válaszolnak országgyűlési képviselőink írásbeli kérdéseire, a kormány pedig nem engedi, hogy betekintsünk a nyertes és a vesztes pályázatokba. Nem engedik nyilvánosságra hozni a dokumentumokat, mert akkor kiderülne, mennyire korrupt volt az eljárás” - hangsúlyozta Beke Károly.

„Ezek a történtek azt bizonyítják: a kormányzatnak és a Fidesznek rejtegetnivalója van a trafikpályázatok ügyében. Mivel nem maradt más lehetőség, a mai napon megyei alelnökként, az MSZP megyei szervezete nevében közérdekű bejelentéssel élek a megyei főügyészség felé, hiszen olyan károk érték a megyei kis- és családi vállalkozásokat a fideszes strómanhálózat miatt, amit ki kell vizsgálni. Az ügyészség minden olyan törvényhozói adatba betekinthet, amelybe más halandó nem, így ez jó alkalom arra, hogy végre fény derüljön a teljes igazságra. Jó lehetőség ez a megyei fideszes országgyűlési képviselők, polgármesterek és vezetők számára is, hiszen az ügyészségi vizsgálat során büntető jogi felelősségük tudatában tett vallomásaikkal tisztázhatják magukat a vádakkal szemben.” - zárta sajtótájékoztatóját a szocialisták Győr-Moson-Sopron megyei alelnöke.

A FIDESZ megyei elnöksége közleményben reagált az MSZP megyei alelnökének sajtótájékoztatójára.

A baloldal láthatóan nagy bajban van mert el kell terelni a figyelmet arról, hogy paktumot kötött az alvilággal a 2010-es választás előtt. Kiderült, hogy készek voltak az ördöggel is cimborálni a hatalomért. Ezért elemi érdekük a nyilvánosság figyelmének elterelése. Napról-napra omlik össze maradék hitelességük is. Ma már világossá vált , hogy egy hiteltelen, maffiabaloldal van Magyarországon. Ezt ők is tudják, érzik, ezért alaptalan lejárató hadjáratot indítottak a trafikpályázatokkal kapcsolatban. De nézzük a tényeket!

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. kiírt és lebonyolított egy nyílt, törvényes pályázatot. Hónapok óta ismert, nyílt szempontok és feltételek szerint. A döntés nem politikai, a nyertesek között mindenféle ember van, a nagy számok törvénye szerint nyilván jobboldali is, és mint azóta fény derült rá ,van bőven több száz baloldali is. Olyan emberek, akik egyértelműen az MSZP-hez köthetőek. Köztük az Éhségmenetet szervező polgármester. Kétségtelenül sok a nem nyertes, csalódott pályázó. Az első pályázaton 5400 nyertest hirdettek, de közel 10 ezer pályázó nem nyert. Ez törvényszerű, hiszen a gyermekek és fiatalok védelmében éppen az a cél, hogy kevesebb helyen, nehezebben elérhető legyen a dohányáru. Ezért a korábbi 44 ezer helyett 5-6 ezer trafik lesz.

A profit eddig java részt a multiknál volt. Naná, hogy ez se tetszik a baloldalnak, ahogy a rezsicsökkentés se, a bankadó se, semmi, ami egy kicsit a nagytőke érdekeit sérti. A családi trafikok száma meg 10-szereződik, az eddigiekhez képest. Tízszer annyi családi vállalkozás jut így megélhetéshez, mint korábban. Az eddigi haszon nagyjából kétszerese lesz magyar kis- és közepes vállalkozásoké. A fideszes képviselők tiszta lelkiismerettel nézhetnek a vizsgálat elé. De vajon az MSZP képviselői ,hogy számolnak el lelkiismeretükkel a maffiával és az alvilággal kötött megállapodásuk után?

Kalmár István soproni MSZP elnök helyi kérdéseket fogalmazott meg az ügy kapcsán:

A Fidesz kétségbeesetten próbálja elterelni a figyelmet az egyre dagadó trafikmutyijáról! Egészen elképesztő az az arcátlanság, ahogyan a Fidesz mosakodik, tagad és csapkod, mind országosan, mind itt Sopronban és környékén.

Pedig a helyzet világos. Lenyúltak egy több százmilliárdos üzletet, kiosztották alehetőséget, többségében a saját bennfenteseiknek, a haveroknak, strómanoknak és amikor az egészen nyilvánvaló mutyit valaki számon kéri rajtuk, egyszerűen a szemünkbe hazudnak, vádaskodnak, másokra mutogatnak!

Egy hét telt el a kérdéseim óta, de semmilyen érdemi válasz, vagy nyilatkozat nem
hangzott még el a Fidesztől. Ismeretlen megmondó-embereiket állítják csak a
nyilvánosság elé, szánalmas magyarázkodásokkal, de az érintett vezetők hallgatnak.

Megkérdezzük hát újra:Vajon itt is Ivanics Ferenc, választókerületi elnök, esetleg Firtl Mátyás országgyűlésiképviselő, vagy Simon István alpolgármester és felesége, Molnár Ágnes Fidesz párt- éskórházigazgató döntött? Vagy működött a Fideszes demokrácia és a komplett soproniFidesz frakció ajánlott nyerteseket?
Valóban igaz annak az oknyomozó cikknek a megállapítása, miszerint a gazdaságialpolgármester fia, vagy a város országgyűlési képviselőjének rokona is a nyertesek közöttvan?

Címkék: trafik

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 30. 08:58, vasárnap | Helyi

A MÁV azzal büszkélkedik, hogy az utolsó 60 éves HÉV-et is leselejtezte

Búcsúzik egy legenda Budapest és környékének síneiről: kivonják a forgalomból a hatvanéves MIX/A HÉV motorvonatokat

2025. November 27. 17:38, csütörtök | Helyi

Támogatások és kitüntetések odaítéléséről döntött a soproni közgyűlés

Számos napirendi pontot tárgyalt a soproni közgyűlés, többek között elektromos autóbuszok beszerzéséről, civil szervezetek támogatásáról és a Hűség Napja alkalmából adományozott városi kitüntetések odaítéléséről.

2025. November 26. 13:12, szerda | Helyi

Elültették a 100. új fát Sopronban

Az önkormányzat faültetési programjához csatlakozva az IKEA Industry Magyarország Kft. 28 fát adományozott a város számára, melyeket soproni bölcsődék udvarán ültettek el. Az ültetések száma ezzel elérte a százat.

2025. November 25. 15:24, kedd | Helyi

Készüljünk az ünnepekre együtt a Soproni Adventen!

Hamarosan kezdetét veszi az adventi időszak, ezzel együtt pedig a Soproni Adventi Vásár is megnyitja kapuit. Ízek, fények, varázslat és persze ünnepi hangulat, erre mind számíthattok idén adventkor!