Hírek
2017. Május 23. 09:16, kedd | Helyi
A Muzsikás együttes a Liszt központban

A világ legnevesebb koncerttermeibe is bejáratos, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas Muzsikás együttes és Fülei Balázs zongoraművész ad közös hangversenyt 2017. június 2-án 19 órai kezdettel a Liszt központban.
Az izgalmas, sodró lendületű koncerten a látszólag eltérő műfajok, a komponált műzene és az improvizatív, sodró erejű népzene egymást követve, egymást kiegészítve, időnként pedig egyszerre szólalnak meg. A hangverseny egyik célja, hogy a hagyományos népzenét olyan körökbe is eljuttassa, ahol ez korábban egyáltalán nem volt ismert, Bartók és Kodály muzsikájának pedig új híveket szerezzen a népzenei közönség között. Mindezt úgy, hogy a hangversenyt a legmagasabb zenei igényesség és a könnyű befogadhatóság jellemzi.
A hangversenyen hangszeres népi dallamok, énekek szólalnak meg többek között a következő tájegységekről: Dunántúl, Kalotaszeg, Gyimes, Mezőség, Szatmár, Moldva valamint részletek Bartók alábbi zongoraműveiből: Gyermekeknek, Kis szvit, Szabadban, Allegro Barbaro, Román népi táncok és Kodály Zoltán Marosszéki táncok zongorára című darabjából.
Közreműködik: Fülei Balázs (zongora), Petrás Mária (Moldva, ének), Farkas Zoltán és Tóth Ildikó (tánc), Muzsikás Együttes.
További információ a www.prokultura.hu oldalon található.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 11:32, hétfő | Helyi
Ilyen volt idén a Soproni Borünnep
Fergeteges hangulatban telt a 2025-ös Borünnep Sopronban, melyen kicsik és nagyok is egyaránt megtalálhatták a nekik való programokat.
2025. Július 03. 17:47, csütörtök | Helyi
Bérletes hangversenysorozat Sopronban
A Filharmónia Magyarország soproni hangversenysorozatára invitál minden zenekedvelőt a 2025/2026-os évadára, melyre Scarbantia bérlet megvásárlására van lehetőség.
2025. Július 02. 11:11, szerda | Helyi
Együttműködési megállapodást írt alá a GYSEV és a MÁV
A soproni társasághoz átkerülő vasútvonalakról írt alá üzemeltetési és együttműködési megállapodást a GYSEV és a MÁV, melynek értelmében a GYSEV több mint 700 km-nyi vasúti pálya üzemeltetését veszi át a MÁV-tól.
2025. Július 01. 15:22, kedd | Helyi
Mire figyeljünk oda ebben a hőségben
A napokban továbbra is óriási hőségre lehet számítani, ilyenkor pedig még inkább fontos, hogy fokozottan figyeljünk oda magunkra és egymásra is.