A sarki rókák (Alopex lagopus) genetikai sokszínűségéhez járult hozzá a kis jégkorszak Izlandon - derítették ki brit kutatók, akik vizsgálataikat a Proceedings of the Royal Society B folyóirat legújabb számában ismertetik.

A klimatológiában kis jégkorszaknak a 16. századtól a 19. századig tartó viszonylag hűvös időszakot nevezik. Ebben az időszakban tengeri "jéghíd" keletkezett, amelynek következtében megkezdődhetett a sarki rókák bevándorlása Izlandra különböző északi területekről - Oroszországból, Grönlandról, Észak-Amerikából - olvasható az EurekAlert tudományos hírportálon (http://www.eurekalert.org/pub_releases/2012-09/du-lia091112.php#).
A korábbi jégkorszakok során is megjelentek az ősi sarki rókák Izlandon, jóval megelőzve a 9. században érkezett első telepeseket. A felmelegedés viszont, amikor a tengereket borító jégpáncél elolvadt, elszigetelte a populációt egészen a kis jégkorszakig.
A Durhami Egyetem kutatói 9. és 12. századi fosszíliák genetikai vizsgálatát végezték el, majd az eredményeket a sarki rókák mai populációjának DNS-ével vetették egybe. Mint kiderült, az ősi sarki rókák genetikailag egységesek voltak, míg mai utódaik öt teljesen egyedülálló jellegzetességet hordoznak.
A tudósok a mai genetikai sokféleségre a legvalószínűbb magyarázatnak a sarki rókák "bevándorlását" tartják a kis jégkorszakban képződött tengeri "jéghíd" révén.
"A kis jégkorszak idején az észak-atlanti térség sokkal nagyobb részét borította jég, mint napjainkban. A 18-19. században a jégpáncél egészen Izlandig terjedt" - magyarázta a kutatásokat irányító Greger Larson, hozzátéve: a sarki rókák napjainkban is sok száz kilométert vándorolnak a befagyott tengeren. Amennyiben pedig létrejött a tengeri "jéghíd", könnyűszerrel átszelhették az észak-atlanti térséget.
A tanulmány szerzői hangsúlyozzák, hogy bár a sarki rókák tízezres izlandi állománya nincs veszélyben, a globális felmelegedés miatti elszigeteltségük okán genetikailag egyre jobban "eltávolodnak" majd szárazföldi fajtársaiktól.