Hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjak magam után, vonattal érkeztem meg Sopronba. A vasútállomásról a 10Y jelzésű helyi busszal hasítottam tovább Sopronbánfalvára. Az utolsó állomásnál kellett leszállnom, és mivel a másnapi Valentin-nap ellenére sem jött rajtam kívül senki az „elvonulásra”, csak a sofőrtől tudtam megkérdezni, hol találom a kolostorhotelt. Már attól izgalomba jöttem, hogy életemben először hangosan és nyilvánosan kimondtam a szót: kolostorhotel. A sofőr elirányított, induljak el a templomdombon fölfelé.

Valami félreértés lehet, gondoltam felfelé az úton. Itt biztosan nem lesz jógakolostor, hiszen – este érkeztem – csak egy szépen kivilágított templom mosolyog a dombon. Luxuselvonulási és gasztroközpont egészen biztosan nem lehet itt. A dombra fölérve láttam pár parkoló autót a templom előtt, és rögtön, a templom hatalmas kapuja melletti kis vasajtón beléptem a kolostorba. Kedves, mosolygós recepciós kisasszony fogadott: „Már vártuk magát.”

Cellaszobámban mély nyugalom öntött el. Mennyit vívódhatott és imádkozhatott itt sokgenerációnyi szerzetes és apáca? – villant be az első gondolat. Majd – hiába, nehéz levetni a szokásokat – reflexszerűen keresni kezdtem a wifit. Nem adta magát, mint kiderült, az csak a közösségi terekben van. Maradt a 4G, de egy ponton mégiscsak megéreztem, ha már egy elvonulási központban vagyok, lehet, hogy egy időre akár le is szakadhatnék a mobilomról.

A lenti étkezőbe érve ért a következő meghökkenés. Miközben egy 1700-as években épült, kora barokk stílusú kupolás teremben öntik nekem a ház borát (izgalmas, friss zöld veltelini, azóta is keresem a fővárosban), egy Ómagyar Mária-siralom stílusú, szintén eredeti (!) nyelvemléket látok a falon. Egy bölcsességet, miszerint – és ezt most betűhíven idézem a falról –: „zerelmes uriamfiaii, mindeneknek elevin ZERETTESSEK ISTEN, annakutana baratunk”.

A teljes cikk a Forbes Travel különszámban olvasható, mely március 14-től kapható az újságárusoknál!