Hírek
2015. December 14. 10:52, hétfő | Helyi
A soproni Közgazdaságtudományi Kar hallgatója kapta idén a Pro Scientia Aranyérmet

Fazekas Nikolett Pro Scientia Aranyérem kitüntetést vehetett át a magas színvonalú tudományos munkásságának elismeréseként 2015. november 19-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián rendezett ünnepségen.
A kimagasló szakmai elismerés kapcsán a díjazottal Koloszár László, dékánhelyettes beszélgetett.
Gratulálok a díjhoz! Nagy öröm, hogy Ékes Szeverin után, immár karunk második hallgatója ér el ilyen kivételes elismerést! De mit is jelent a Pro Scientia Aranyérem?
A Pro Scientia Aranyérem az Országos Tudományos Diákköri Tanács kitüntetése, kétévente 45 hallgató vehet át ilyen díjat 16 tudományterületről. Idén a Közgazdaságtudományi Szekcióból 4 hallgatót díjaztak a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében. A díj elnyerésénél nem csak egy-egy konferencia előadás vagy tanulmányi eredmény számít, itt a hallgatói összteljesítmény alapján a kiemelkedő egyéniséget ismerik el.
Mit jelent neked?
Hatalmas elismerés jelent nekem, hiszen ez a legnagyobb kitüntetés, amit egy egyetemista kaphat. Másrészt egy nagy lehetőséget is jelent, mert megismerkedhetek az Aranyérmesek Társaságában olyan fiatal kutatókkal, akik hasonlóan gondolkodnak a kutatás fontosságáról és a tudomány szeretetéről. Egyben egy felelősség is, mert arra ösztönöz, hogy továbbra is ilyen magas színvonalon folytassam tanulmányaimat, a doktori iskolát és további kutatásaimat.
Hogy élted meg, hogy elnyerted a díjat?
Természetesen nagyon örültem a díjnak és ez egy nagyon nagy megtiszteltetés, mert kevés hallgató vehet át Aranyérmet. Az odaítélésről már augusztusban értesültem, de a meghatottságot a díjátadó ceremónián éreztem, különösen amikor az Almanach kiadványban témavezetőmmel dr. Fábián Attilával (ő Mestertanár Aranyérmet vehetett át) olvashattuk, hogy azon a 45 közgazdász hallgató közé tartozhatok, akik 26 év alatt Pro Scientia Aranyéremben részesülhettek.
Tudnál mondani pár szót a díj elnyeréséhez vezető útról?
A díj elnyeréséhez nagyon hosszú út vezetett, tanulmányi, közéleti és egyéb tevékenységeket is értékeltek a döntésnél. Egyetemi tanulmányaim során kétszer nyertem Országos Tudományos Diákköri Konferenciát, több publikáció készült kutatásaimból, az alap- és mesterképzést is kiváló diplomával sikerült abszolválni. Emellett több tanulmányi versenyen (pl. Országos Esettanulmányi Verseny) vettem részt, karriernapokat, vállalati hetet és Students’ Dinner-t szerveztem a kar Vállalati Kapcsolati Csoportjának tagjaként, továbbá több konferencia és rendezvény szervezésében is segítettem.
Felsőfokú német és középfokú szakmai angol nyelvvizsgáim is számítottak, valamint az olyan korábbi kari és egyetemi kitüntetések is, mint az Alma Mater Emlékérem vagy a rektori és dékáni dicséretek. Az egyéb tevékenységeket is értékelték, nálam ezek közül inkább az olyan sporteredmények domináltak, mint a középiskolai ifjúsági világbajnoki cím és hétszeres osztrák bajnoki cím kézilabda sportágban, illetve a magyar bajnoki cím magasugrásban.
Mit üzensz azoknak a hallgatóknak, akik sikeresek akarnak lenni, s hasonló eredményeket elérni?
Akik kutatói pályára szeretnének lépni és hasonló eredményeket elnyerni azok éljenek az egyetem adta lehetőségekkel és higgyenek a képességeikben! Nagyon fontos, hogy kellő alázattal forduljanak a tudományos munka felé, hogy igényes és jó minőségű kutatási eredményekre jussanak. Kitartónak is kell lenni, hiszen egy kutatói munka több hónapig eltarthat és közben sosem szabad a könnyebb utat választani. Fontos a jó téma és témavezető választás is, hiszen én is nagyon sokat köszönhetek témavezetőmnek, Dr. Fábián Attilának, aki hasznos tanácsokkal látott el és folyamatosan segítette munkámat.
A kar dékánja, dr. Fábian Attila pedig mestertanári díjban részesült!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 20. 21:40, szerda | Helyi
Kisgyermekek és az okoseszköz használat
Egyre inkább az életünk részévé válnak okoseszközeink és ez mind igaz a felnőttekre, de leginkább a fiatalokra. Sőt, még a legkisebbek életét is átszővi a technika, pedig számos káros hatással jár.
2025. Augusztus 19. 10:16, kedd | Helyi
Sörömök a Soproni Sörnapokon
Sör, zene, ínyenc falatok, történelem és fergeteges hangulat jellemezte a soproni Sörnapokat, melyre az elmúlt hétvégén került sor a belváros szívében.
2025. Augusztus 08. 17:19, péntek | Helyi
Segíts te is véradással!
Életeket menthetsz egy-egy véradással. Ráadásul tudtad, hogy létezik olyan, hogy irányított véradás vagy hogy hogyan működik?
2025. Augusztus 07. 18:51, csütörtök | Helyi
Teljes a Soproni Sörnapok programja!
Megvan a teljes, háromnapos időrendje a Soproni Sörnapoknak. Kapcsolódj ki te is a barátaiddal és legyen emlékezetes a következő hétvége!