Városlista
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2012. Október 15. 19:47, hétfő | Helyi
Forrás: MTI

A Szépség és a Szörnyeteg első hazai vendégjátéka Sopronban

A Szépség és a Szörnyeteg első hazai vendégjátéka Sopronban

Első alkalommal szerepelt hazai vendégjátékon a Budapesti Operettszínház sikerprodukciója, A Szépség és a Szörnyeteg, Sopronban a hétvégén két és félezer néző látta a Disney-musicalt.

A müncheni, kölni, drezdai és mannheimi előadások után a soproni MKB Musical Arénában játszották a Böhm György rendezte darabot - közölte az MTI-vel Lencsó Rita, a színház sajtófőnöke.
Hozzátette: Németországban már legalább száz alkalommal került színre az előadás. A Budapesti Operettszínház 2011 szeptemberében szoros nemzetközi versenyben nyerte el a musical játszási jogát 3 évre (300 alkalomra) a teljes német nyelvterületen.
Így legközelebb novemberben Bécsbe, majd decemberben Frankfurtba, a következő év elején pedig Baden-Badenbe utazik a produkció.
A soproni előadáson, ahogy Németországban is, Kékkovács Mara játszotta a női főszerepet, Homonnay Zsolt és Szabó P. Szilveszter a Szörnyeteget. További szereplő volt Németh Attila, Oláh Tibor, Csonka András, Nádasi Veronika, Siménfalvy Ágota, Földes Tamás, Vágó Zsuzsi , Csuha Lajos, Pálfalvy Attila. A Budapesti Operettszínház zenekarát Makláry László vezényelte.
A soproni MKB Musical Arénában legközelebb a Jövőre, Veled, Itt! látható a Budapesti Operettszínház előadásában december 10-én este, Szabó P. Szilveszter és Janza Kata főszereplésével.
A produkciót Budapesten 2005. március 18-án mutatta be a Nagymező utcai teátrum. Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház főigazgatója szerint a játszási jog megszerzése a herendi porcelándizájnnak köszönhető: a mesében a személyiségként megelevenedő tárgyakon a híres magyar porcelán díszítőmotívumai láthatók.

Írta az MTI.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 27. 14:31, kedd | Helyi

Nemsokára postázzák a Nemzeti Petíciót

A héten megkezdik a Nemzeti Petíció postázását a magyar háztartásokba. A petíciót azért indították, hogy a magyarok pénze a magyaroké maradjon.

2026. Január 22. 13:40, csütörtök | Helyi

Itt az új KRESZ!

Megérkezett az új KRESZ, amelyben aktualizálták a jogszabályokat és kiderült a rollerek helyes, szabályszerű használata is. A dokumentum már elérhető és előreláthatólag szeptemberben lép hatályba.

2026. Január 20. 16:30, kedd | Helyi

Tudj meg többet a méhnyakrákról – életet menthet!

Minden év januárjának harmadik hetében rendezik meg az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hetet, amely a prevencióra hívja fel a figyelmet.

2026. Január 19. 14:48, hétfő | Helyi

A magyarországi németek kitelepítésének emléknapja

A hazánkból kitoloncolt német kisebbségiek emléke előtt tisztelgünk, akiknek a második világháború évekkel a lezárta után is megnehezítette az életét. Január 19-én rájuk emlékezünk.