Hírek
2013. Április 20. 18:56, szombat |
Helyi
Forrás: MSZP Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szervezete
Ajánlat Győr-Moson-Sopron megyének

Káosz, bizonytalanság és súlyos pénztelenség jellemzi a megyei rendszert.
"A bizalom visszaállítására, a létbiztonság megteremtésére és az életminőség javítására, a fenntartható fejlődés gondolatára, a kulturális és természeti értékeink megóvására, valamint a közös értékteremtés gazdasági modelljére épül az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei ajánlata." - hangzott el a programot bemutató pénteki sajtótájékoztatón, Győrben.
Beke Károly, az MSZP megyei alelnöke felvezetőjében kiemelte, hogy a szocialista kormányok idején 2887 leszerződött fejlesztési elképzelésre összesen 315 milliárd 787 millió forintnyi uniós és hazai forrás érkezett a megyébe. „Azaz a megye az előző kormányzati ciklusokban megalapozott programoknak köszönheti, hogy ma még jelentős szerepet játszik az ország gazdaságában” - tette hozzá a szocialisták megyei alelnöke.
Keizler Kálmán, a MSZP megyei irodavezetője szerint a Fidesz eddigi kormányzása azonban veszélybe sodorta ezt a fejlődést, aminek következtében a megye jó léte és jólléte is bajba került. „Káosz, bizonytalanság és súlyos pénztelenség jellemzi a megyei rendszert. Leálltak a fejlesztések, üzemek, gyárak zártak be, vonat- és buszjáratok szűntek meg, és az elmúlt három évben nem történt semmilyen előrelépés, így több ezer megyei család helyzete, biztos munkahelye vált bizonytalanná.” - emelte ki Keizler.
A megyei szocialisták javaslatait részletesen bemutató Széplaki Tamás, az MSZP megyei elnöke hangsúlyozta: olyan ajánlatot fogalmaztak meg a megyének, amelynek középpontjában a megyei lakosság, a gazdasági növekedés, az új munkahelyek létrehozása és a jövedelemszerző képesség növelése áll.
A megyei elnök véleménye szerint ajánlatuk a nyugodt, kiszámítható és biztonságos mindennapi élet lehetőségét kínálja.
“Ajánlatunk egy modern, európai Magyarország modern, európai megyéjének a programja! Mi, szocialisták ezt kínáljuk az itt élőknek, és ezen program megvalósításához keresünk partnereket, szövetségeseket Győr-Moson-Sopron megyében! A mai naptól az interneten is (ide kattintva) elérhető javaslatainkat ezért hétfőig megküldjük a demokratikus ellenzéki szervezeteknek, valamint a civil, a gazdasági és a szakmai szervezetek képviselőinek. A következő hetekben és hónapokban pedig nemcsak közös tárgyalásra hívjuk lehetséges szövetségeseinket, de megyejárásba is kezdünk, hogy minden megyei lakoshoz eljussanak javaslataink.” - zárta a sajtótájékoztatót Széplaki Tamás.
A rövidített programot ide kattintva olvashatja.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 19. 10:16, kedd | Helyi
Sörömök a Soproni Sörnapokon
Sör, zene, ínyenc falatok, történelem és fergeteges hangulat jellemezte a soproni Sörnapokat, melyre az elmúlt hétvégén került sor a belváros szívében.
2025. Augusztus 08. 17:19, péntek | Helyi
Segíts te is véradással!
Életeket menthetsz egy-egy véradással. Ráadásul tudtad, hogy létezik olyan, hogy irányított véradás vagy hogy hogyan működik?
2025. Augusztus 07. 18:51, csütörtök | Helyi
Teljes a Soproni Sörnapok programja!
Megvan a teljes, háromnapos időrendje a Soproni Sörnapoknak. Kapcsolódj ki te is a barátaiddal és legyen emlékezetes a következő hétvége!
2025. Augusztus 07. 14:16, csütörtök | Helyi
Ősszel érkeznek az utalványok a nyugdíjasoknak
A posta ősszel megkezdi az élelmiszer-utalványok kézbesítését. Összegyűjtöttünk néhány fontos részletet, a mit érdemes tudni ezekről az utalványokról.