Hírek
2019. Március 12. 11:04, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Át kell világítaniuk az ügyfeleiket a bankoknak

A pénzmosás elleni törvény előírása szerint a pénzintézeteknek június 26-áig át kell világítaniuk az ügyfeleiket – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1-en kedden.
Binder István hozzátette: a 2017 júniusában életbe lépett pénzmosás elleni törvény nemcsak a banki, hanem az egészségpénztári, életbiztosítási ügyfelekre is vonatkozik. Aki az elmúlt két évben nyitott bankszámlát, annak nem kell azonosítania magát – jegyezte meg.
Az intézkedés valamennyi ember biztonságát szolgálja, célja, hogy a számlák ne váljanak a pénzmosás finanszírozásának eszközévé – fogalmazott.
Elmondta: az átvilágítás során a lakossági ügyfelek személyi okmányát, illetve lakcímkártyáját lemásolja a pénzügyi szolgáltató, majd az ügyfélnek alá kell írnia egy dokumentumot, amelyben arról nyilatkozik, hogy nincs kiemelt közszereplői státusza, vagyis nem állami cég elsőszámú vezetője és nem is politikus.
Vállalati ügyfelek esetén a cég nevében eljáró megbízott szintén személyazonosságát, illetve lakcímét kell igazolja, továbbá adószámát is meg kell adnia a teljeskörű ügyfél-azonosítás során – fűzte hozzá Binder István.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 13. 09:07, vasárnap | Belföld
Az Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is
A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb
2025. Július 13. 09:06, vasárnap | Belföld
MÁV: figyelmeztető piktogramokat festettek a balatoni vasúti átjárókba
A balesetek megelőzése érdekében 42 balatoni vasúti átjáróban készült el a figyelmeztető piktogramok felfestése – közölte a MÁV-csoport szombaton.
2025. Július 13. 09:04, vasárnap | Belföld
Szijjártó Péter szerint Brüsszel hibája, hogy az USA jelentősen emeli a vámokat
Szijjártó Péter: az amerikai vámemelés is a brüsszeli vezetés alkalmatlanságát bizonyítja.