Hírek
2023. Március 10. 09:10, péntek |
Külföld
Forrás: mti
Az EU egy héten belül megegyezést vár Belgrád és Pristina között
A szerb elnök és a koszovói miniszterelnök március 18-án az észak-macedóniai Ohridban ismét tárgyalóasztalhoz ül, az Európai Unió pedig azt reméli, hogy addigra meg tudnak állapodni a kapcsolat rendezéséről, és alá tudnak írni egy konkrét dokumentumot - jelentette a Koha Ditore című pristinai napilap pénteken.
Az újság Miroslav Lajcaknak, az Európai Unió Szerbia és Koszovó közötti párbeszédért felelős különmegbízottjának egy nappal korábbi nyilatkozatát idézte. A diplomata közölte, most nem a konkrét részletekről fognak tárgyalni, hanem azt akarják meghatározni, hogy a 11 pontból álló javaslat szakaszait milyen sorrendben, milyen módon fogják megvalósítani a felek.
Aleksandar Vucic szerb elnök és Albin Kurti koszovói miniszterelnök a legutóbb február végén találkozott Brüsszelben. Akkor Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője optimistán fogalmazott, és kijelentette: megegyezés született a két ország közötti kapcsolatok helyreállítását célzó, uniós javaslatra született megállapodásról.
Másnap azonban mind a szerb, mind a koszovói fél kevésbé egyértelmű megegyezésről beszélt. Albin Kurti közölte, ő aláírta volna a Belgrád és Pristina kapcsolatát rendező európai javaslatot, ám a szerb fél nem állt készen a megállapodásra, míg Aleksandar Vucic szerint nem is volt szó azonnali aláírásról, a javaslat pedig a jelenlegi formájában elfogadhatatlan Szerbia számára, mert tartalmaz egy szakaszt, amely szerint Belgrád nem akadályozhatja Pristina felvételét a nemzetközi szervezetekbe, Koszovó ENSZ-csatlakozása pedig elfogadhatatlan a szerbek számára. A szerb fél ugyanakkor üdvözölte, hogy a javaslat nem tartalmaz olyan pontot, amely arra vonatkozna, hogy Szerbiának el kell ismernie Koszovó függetlenségét.
A dokumentum szerint létre kell hozni egy szervet, amely a koszovói szerbek nagyobb önkormányzatiságát biztosítaná. Míg Szerbia szerint ez egyértelműen a Koszovói Szerb Önkormányzatok Közössége, amelyről tíz éve állapodott meg a két fél, Koszovó szerint a rendezési terv vonatkozó pontja nem a koszovói szerb önkormányzatok közösségének a létrehozását jelenti, mindössze egy szerb közösség megalakítását, amely csupán társadalmi és politikai szerepet töltene be. Miroslav Lajcak szerint ennek a közösségnek nem kell új formát kitalálni, az Európában már létező tizenötféle megoldás közül fognak választani.
Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád továbbra is saját tartományának tartja a többségében albánok lakta déli területet. A két fél között 2013-ban kezdődtek meg a kapcsolat normalizálását célzó tárgyalások, de a megállapodásban foglaltak legfőbb pontjai mindeddig nem teljesültek. A kapcsolat rendezése mindkét fél európai integrációjának a kulcsa.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 10. 13:00, péntek | Külföld
Donald Trump a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről írt közösségi oldalán
Donald Trump amerikai elnök a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről szóló bejegyzést tett közzé csütörtökön internetes közösségi oldalán.
2026. Április 10. 12:00, péntek | Külföld
Andrej Babis az üzemanyagáraik jelentős csökkentésére szólította fel az Orlent és a Molt
Andrej Babis cseh miniszterelnök csütörtökön felszólította az üzemanyag-forgalmazó PKN Orlent és a Molt, hogy jelentősen csökkentsék áraikat.
2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. Április 07. 15:00, kedd | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal
Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
