Városlista
2026. április 27, hétfő - Zita

Hírek

2013. Március 19. 12:02, kedd | Belföld
Forrás: MTI

Bajnai egyeztetésre hívta az ellenzéki pártvezetőket

Bajnai egyeztetésre hívta az ellenzéki pártvezetőket

A múlt héten elfogadott alaptörvény-módosítás elleni közös tiltakozás és az alkotmányosság megvédése érdekében egyeztetésre hívta az ellenzéki pártok vezetőit az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) Választási Szövetség vezetője, Bajnai Gordon.

A volt miniszterelnök kedden telefonon hívta fel Mesterházy Attilát, az MSZP és Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét, valamint Schiffer Andrást, az LMP országgyűlési képviselőjét, és egyeztetésre hívta őket, hogy közösen dönthessenek arról, hol, mikor, hogyan tiltakoznak az alaptörvény negyedik módosítása ellen.
Emellett Jávor Benedekkel és Szabó Tímeával, a PM társelnökeivel együtt levelet is intéztek az ellenzéki pártok vezetőihez, arra kérve őket: egyetlen, konkrét ügy érdekében függesszék fel versengésüket, tegyék félre szakmai, politikai nézetkülönbségeiket, és haladéktalanul kezdjenek egyeztetést arról, hogyan tiltakoznak közösen az alaptörvény negyedik módosítása ellen, valamint arról, hogyan védik meg az alkotmányosságot.
A választási szövetség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, a 2014-es választások előtt egy évvel még érthető, hogy a változást akaró erők egymással versengő megoldási javaslatokat kívánnak adni a választóknak, és az is, hogy számos politikai és szakmai nézetkülönbség van közöttük, ám a magyar alkotmányosság sorsa egész biztosan olyan ügy, amikor a vitákat fel kell függeszteni, és együtt kell működnie nemcsak a lehetséges szövetségeseknek, hanem a riválisoknak is.
Az Országgyűlés múlt hétfőn fogadta el az alaptörvény negyedik módosítását, amely az alkotmány részévé teszi az Alkotmánybíróság által megsemmisített átmeneti rendelkezésék nagy részét, valamint több, korábban alkotmányellenesnek ítélt szabályt is.
Az alkotmánymódosítás ellen március 7-én a fővárosi Fidesz-székház udvarára behatolva, két nappal később pedig az Országház melletti Alkotmány utcában tartottak demonstrációt. A módosítás miatt Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is aggodalmának adott hangot.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld

Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz

Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.

2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld

Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát

Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.

2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld

Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port

Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.