Hírek
2025. Március 06. 07:56, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
Bajnokok Ligája - Szoboszlaiék egygólos győzelmet arattak Párizsban

A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool Harvey Elliott 87. percben szerzett góljával 1-0-ra nyert a Paris Saint-Germain vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a párharc szerdai első mérkőzésén.
A magyar válogatott csapatkapitánya kezdőként kapott helyet az angoloknál, akiket az első félidőben megpróbált lerohanni a PSG. A franciák kis híján sikerrel is jártak, a georgiai Hvicsa Kvarachelia gólját azonban videobírós ellenőrzés után les miatt érvénytelenítette a játékvezető. Az első félidőt így is óriási fölényben futballozta végig a párizsi együttes, miközben a Liverpool támadásban semmit nem tudott felmutatni. A folytatásban egyáltalán nem változott a játék képe, továbbra is a PSG irányította a mérkőzést, a Pool pedig kénytelen volt minden erejével védekezni, Szoboszlai például az első félidő után a másodikban is góltól mentette meg egy alkalommal a csapatát. A fordulat a hajrában következett be, a 86. percben csereként beálló Elliott ugyanis egy perccel később - szinte a semmiből - Darwin Nunez remek passzát követően betalált, így a meccsen mindössze két kapura lövéssel próbálkozó Liverpool végül kedvező helyzetből várja a visszavágót. A PSG 27 alkalommal lőtt kapura a találkozón.
Münchenben a Bayern már a kilencedik percben előnybe került a Bundesligában címvédő Bayer Leverkusennel szemben, majd a második félidő elején kétgólosra nőtt a házigazdák vezetése. A Leverkusen esélyei végleg elszálltak, amikor a 62. percben Nordi Mukiele megkapta a második sárga lapját és kiállították, 13 perccel később pedig Harry Kane tizenegyesből saját maga második és a Bayern harmadik találatát szerezte. A párharc eldőlni látszik, arra ugyanis kevés az esély, hogy a Leverkusennek hazai pályán sikerül majd fordítania háromgólos hátrányból.
Lisszabonban a vendég FC Barcelona a mérkőzés nagyobb részét emberhátrányban volt kénytelen lejátszani, Pau Cubarsít ugyanis a 22. percben kiállította a játékvezető, mert kapura törő játékos ellen követett el szabálytalanságot. A katalánok így is vezetést szereztek a 61. percben Raphinha távoli lövésével, majd sikeresen védekeztek a hátralévő időben, így minimális, de a továbbjutás szempontjából sokat érő előnnyel fogadhatják majd a Benficát a párharc második meccsén.
A visszavágókat jövő kedden rendezik.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések:
Paris Saint-Germain (francia) - Liverpool (angol) 0-1 (0-0)
-----------------------------------------------------------
gólszerző: Elliott (87.)
Bayern München (német)-Bayer Leverkusen (német) 3-0 (1-0)
---------------------------------------------------------
gól: Kane (9., 75., a másodikat 11-esből), Musiala (54.)
kiállítva: Mukiele (62., Leverkusen)
Benfica (portugál)-FC Barcelona (spanyol) 0-1 (0-0)
---------------------------------------------------
gól: Raphinha (61.)
kiállítva: Cubarsí (22., Barcelona)
korábban:
Feyenoord (holland)-Internazionale (olasz) 0-2 (0-1)
----------------------------------------------------
gól: Thuram (38.), Martínez (50.)
Fotó: Illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 21. 07:27, péntek | Sport
Török-magyar - Rossi: nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére
Marco Rossi szövetségi kapitány a törökök vendégeként elszenvedett 3-1-es vereség ellenére úgy vélte, a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak teljesítményére nem panaszkodhat.
2025. Március 20. 07:53, csütörtök | Sport
Török-magyar - Sallai és Dárdai Bence sem játszhat
A magyar labdarúgó-válogatottnak sérülés miatt Sallai Rolandot és Dárdai Bencét is nélkülöznie kell csütörtökön Törökország vendégeként a Nemzetek Ligája osztályozóján, melyen az élvonalbeli tagság lesz a tét.
2025. Március 18. 07:42, kedd | Sport
Gulácsi: fontos az ezredik meccs, de fontosabb a párharc kimenetele
Fontos, hogy történetének 1000. mérkőzésén a magyar labdarúgó-válogatott jó eredményt érjen el, de még fontosabb, hogy a törökök elleni Nemzetek Ligája-osztályozót sikerrel vegye
2025. Március 17. 07:39, hétfő | Sport
Angol Ligakupa - Szoboszlaiék elbukták a döntőt
A Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool címvédőként 2-1-es vereséget szenvedett a Newcastle Unitedtől a labdarúgó Angol Ligakupa vasárnapi döntőjében.