Városlista
2024. május 30, csütörtök - Zsanett, Janka

Hírek

2016. Január 13. 07:36, szerda | Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:

Barack Obama: Amerika nem hanyatlik, hanem erős, a világ leghatalmasabb országa

Barack Obama: Amerika nem hanyatlik, hanem erős, a világ leghatalmasabb országa

Elnökségének utolsó évértékelőjét tartotta Barack Obama, s a beszédben inkább a jövőre koncentrált.

Mindazonáltal erőteljesen megvédte kormányzata eddigi belpolitikai és gazdaságpolitikai eredményeit, sőt új javaslattal is előrukkolt, nevezetesen a rákkutatást illetően. Külpolitikáról szólva elsősorban a fenyegető terrorizmusról beszélt, s kérte a Kongresszust, hogy szavazza meg a katonai erő alkalmazását az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen.
Obama elnök a Kongresszus két háza, valamint a legfelső bíróság tagjai, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának tagjai és meghívott vendégek előtt mondta el évértékelő, vagy ahogyan az Egyesült Államokban nevezik, az unió helyzetéről szóló beszédét. "Rövidebb leszek, mint szoktam" - kezdte beszédét az elnök, de valójában körülbelül ugyanolyan hosszan beszélt, mint szokott. Az évértékelő mintegy egy órán keresztül tartott, a jelenlévők többször is heves tapssal szakították meg. "Nemcsak a következő évről akarok beszélni, hanem a következő évekről, a jövőről" - fogalmazott az elnök. Optimizmust sugárzott, amikor azt fejtegette, hogy az amerikaiak mindig képesek voltak úrrá lenni félelmeiken, képesek voltak előre tekinteni, meglátni a lehetőségeket, és ezáltal erősebbek és jobbak lettek.

Optimista, tettvágytól duzzadó nemzetnek írta le az amerikait. Optimizmusát alátámasztandó felsorolta azt, amit kormányzata legfontosabb eredményeinek tart: köztük az egészségbiztosítás megreformálását, az energiapolitika újragondolását, a nagyobb figyelmet a globális klímaváltozásra, az azonos neműek házasságának engedélyezését. Kiemelte, hogy az amerikai gazdaság erős. "Amerikának van a legerősebb gazdasága a világon" - mondta.

Szerinte a történelem legnagyobb arányú munkahelyteremtése zajlott az elmúlt években az országban. Az elnök új programot is meghirdetett a rákbetegség kezelésére. A feladatot olyan léptékűnek nevezte, mint amikor annak idején a Hold meghódítását tűzték ki célul. A rákbetegség elleni küzdelem irányítására Joe Biden alelnököt kérte fel. Tudnivaló, hogy Biden fia, a 46 éves Beau Biden tavaly tavasszal agydaganatban hunyt el, s erre most maga Obama is utalt.

Az idei év feladatai között Obama megemlítette a guantanámói fogolytábor bezárását.

Beszédében az elnök megjegyezte: aki azt állítja, hogy Amerika hanyatlik, az a fikciók világában él. Hangsúlyozta, hogy bár veszélyes időket élünk, ezek az idők nem azért veszélyesek, mert Amerika meggyöngült volna. Az Egyesült Államok a leghatalmasabb ország a világon - mondta. Kormányzata eredményeként említette a közeledést Kubához, és a diplomáciai viszony helyreállítását a karibi szigetállammal. Egyúttal sürgette Kuba elleni gazdasági embargó feloldását is.

A terrorizmusról szólva kifejtette, hogy ez Amerikát is fenyegeti ugyan, de nem a létében. Az al-Kaidával és az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel le kell számolni, mondta, s ehhez a Kongresszustól azt kérte, hogy szavazza meg katonai erő alkalmazását az Iszlám Állam ellen.

Az elnök viszonylag hosszan beszélt az amerikai politikai vita hangneméről. "A demokrácia a bizalom alapvető elemeit követeli meg az állampolgárok között" - fogalmazott, és hangsúlyozta, hogy változtatni kell a politikai diskurzus megosztó stílusán, hogy "jobbik arcunkat mutathassuk". Utalt a republikánus elnökjelölt-aspiránsok megjegyzéseire is.

Kiemelte: azzal, hogy muszlim embereket sértegetnek, az Egyesült Államok korántsem válik erősebbé, sőt, ez kisebbíti Amerikát a világ szemében, s megnehezíti céljai elérését is. "El kell utasítanunk mindennemű politikát, amely az embereket faji vagy vallási alapon veszi célba, különbözteti meg. Ez nem politikai korrektség kérdése, hanem annak megértése, hogy mi tesz bennünket erőssé" - mondta. Hozzátette: az Egyesült Államokat a világ a sokszínűségéért, a nyitottságáért, mások hitének tiszteletben tartásáért is tiszteli.

"Az amerikaiaknak nagy döntéseket kell hozniuk, de a mi népünk mindig is képes volt megfelelni a kihívásoknak" - mondta az elnök, aki végül azzal zárta beszédét, hogy változást akart, mert bízik honfitársaiban.

Az elnöki évértékelésre hagyományosan egy republikánus politikus válaszol, az idén Dél-Karolina kormányzója, Nikki Haley mellett döntött a Republikánus Párt. A kormányzó asszony - akinek szülei indiai bevándorlók - sokak meglepetésére egyes ügyekben Obama szavait visszhangozta. Szintén kitért ugyanis a republikánusok kampányának "forró" pillanataira, a bevándorlók és kisebbségek elleni retorikára, amely a Republikánus Párt vezetőit is aggasztja, s azt kérte az amerikaiaktól, hogy ne dőljenek be ezeknek a szirénhangoknak.

Címkék: amerika, Barack Obama

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 27. 06:00, hétfő | Külföld

Számos halálos áldozata és több tucat sérültje van az Egyesült Államok középső államait sújtó újabb viharoknak

Legkevesebb tízen meghaltak, köztük gyerekek az Egyesült Államok középső államaiban kialakult tornádókban vasárnapra virradóra.

2024. Május 26. 09:03, vasárnap | Külföld

Az Egyesült Államok visszafogottságra kérte Kínát a Tajvan közelében indított hadgyakorlat kapcsán

Az Egyesült Államok a Tajvan közelében indított hadgyakorlatának korlátozására sürgette a kínai haderőt szombaton, amely a katonai műveleteket az új tajvani elnök beiktatását követően indította.

2024. Május 25. 08:13, szombat | Külföld

Putyin: Zelenszkij legitimitása megszűnt

Megszűnt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök legitimitása, a kérdés az, hogy kivel kell tárgyalásokat folytatni Ukrajnában - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő Minszkben.

2024. Május 23. 08:07, csütörtök | Külföld

Románában épül meg Európa legnagyobb lőporgyára

Csaknem 400 millió eurós beruházásból Romániában, Brassó megyében épül meg Európa legnagyobb lőporgyára - erősítette meg Nicolae Ciuca szenátusi elnök, volt kormányfő szerdán Bukarestben.