Hírek
2014. Április 03. 10:22, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: MTI
Büntető feljelentést tett a Magyar Röplabda Szövetség
Ismeretlen tettes ellen büntető feljelentést tett a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) a XIV. kerületi Rendőrkapitányságon hűtlen kezelés és a számvitel rendjének megsértése bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt.
Amint azt az MRSZ csütörtöki közleménye jelzi: a szövetség egy közel féléves pénzügyi, jogi átvilágítás után jutott el odáig, hogy az ügyet a nyomozóhatóságokra bízza.
A levélben olvasható, hogy 2011-ben jelentős, több mint 18 millió forintos mínusszal, 2012-ben pedig újabb, több mint 54 millió forintos veszteséggel zárta az évet a szövetség. Ezzel egy időben a tartozás 2012 végére elérte a 83,3 millió forintot. A beszámolók is jelentős hibákkal és késéssel készültek el, sőt az MRSZ 2011-ben a testület által jóvá nem hagyott költségvetés alapján működött. A vagyoni hátrány tényét az akkori ellenőrző testület által készített beszámolók egyértelműen kimutatták - olvasható a közleményben, melyben hangsúlyozzák: a veszteség felhalmozását, a hűtlen kezelést a Magyar Röplabda Szövetség előző elnökségéből azok követhették el, akik a szövetség pénzállományához, bankszámlájához hozzáféréssel rendelkezhettek.
Ezen felül - amint arra a tájékoztató kitér - a szövetség érdekeit jelentősen sértő szerződéseket is kötöttek, melyekben kirívóan magas, havi 20 százalékos késedelmi kamatot vállalt a szövetség. Ez az összeg kamatos kamattal évi 375 százalék, amelyet a szövetség bíróságon támadott meg. Mivel az MRSZ akkori vezetése a munka elvégezte után nem fizetett, a késedelmi kamatfizetés jogerőre emelkedett. A szövetség korábbi vezetésének a bírósági ítélet szerint lett volna lehetősége arra, hogy jogszerűen és időben megtámadja a kirívóan magas kamatot, de nem tette.
Az MRSZ jelenlegi elnöksége szerint "indokolt vizsgálni, hogy az ismeretlen tettes vagy tettesek mennyiben járultak hozzá a kialakult jelenlegi, kétség kívül nehéz anyagi helyzethez, szerepük, felelősségük milyen mértékben okozott kárt a szövetségnek".
A Magyar Röplabda Szövetség közgyűlése tavaly áprilisban Poór Csabát választotta meg elnöknek, aki 39-16 arányban nyerte meg a szavazást a korábbi elnökkel, Tóth Tamással szemben. Tóth Tamás 2010 júniustól irányította a szövetséget.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:29, csütörtök | Kék hírek
BRFK: ellopott, majd kórházi inkubátorban hagyott egy csecsemőt egy nő Budapesten
2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek
BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban
Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen
2025. November 05. 07:30, szerda | Kék hírek
Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Szentmártonkátán
2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek
Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás
A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.
