Hírek
2013. Augusztus 05. 07:12, hétfő |
Külföld
Forrás: MTI
Csecsemőt adtak el a kórházi szülészetről, meglett a baba

A szülőket megtévesztve eladtak egy egészséges csecsemőt a kórházi szülészetről az északnyugat-kínai Senhszi tartományban. Az intézmény igazgatóját és két helyettesét elbocsátották az állásából, a vétkes orvost és két társát pedig emberkereskedelem gyanújával őrizetbe vették, a nyomozás folytatódik.
A szülész főorvos azt közölte az anyával, hogy gyermeke olyan súlyos betegségekkel jött a világra, amelyek gyógyítása rendkívül költséges, és rábeszélte a házaspárt, bízza rá a gyermek sorsát. A szülőkkel ezért száz jüant (3600 forint) fizettettek, majd az orvos - Csang Szu-hszia - eladta a babát.
Az ügy napvilágra kerülése óta már legalább hét család jelentkezett, hogy tőlük is hasonló módszerrel vették el a gyermeküket. A legrégebbi 2006-os eset. Valamennyi ügyben nyomozást rendeltek el.
A Tung családnevű, 23 éves nő a Fuping megyei kórházban hozta világra kisfiát, s mert férjével nem tudtak szabadulni a gondolattól, hogy esetleg becsapták őket, négy nappal később feljelentést tettek a rendőrségen. A nyomozásba július 20. után harminc embert vontak be.
Mint kiderült, a csecsemőt egynapos korában 21 ezer 600 jüanért (793 ezer forint) adta el az orvos egy Sanhszi tartományból (Észak-Kína) érkező párnak, amely 30 ezer jüanért (1,1 millió forint) adta őt tovább. A rendőrök vasárnap hajnali három órakor találtak rá a gyermekre a Honan tartományi Anjang városban. A kínai lapok címoldalára került formás csecsemő a DNS-vizsgálat után, egészségesen került vissza a szüleihez - jelentette a kínai média hétfőn.
A tartományi egészségügyi intézmények felügyeletét ellátó hivatal általános ellenőrzést rendelt el, hogy megelőzzék további hasonló esetek előfordulását. Egyúttal felhívták a figyelmet arra, hogy a szülészeknek abban az esetben sincs joguk felvetni a szülőknek gyermekük elhagyásának lehetőségét, ha az újszülött valóban betegen jött a világra.
Nem hivatalos adatok szerint az eltűnt gyermekek száma Kínában évente akár több tízezer is lehet. A hagyományok miatt a fiúgyermek iránti kereslet nagyobb, így áruk is magasabb. Vannak olyan települések, ahol újra és újra ellopják a szegény családok gyermekeit, és eladják őket. Közülük egyesek családhoz kerülnek, másokat munkára fognak vagy az utcára küldenek koldulni. A kínai törvények szerint gyermekkereskedelemért 5 év szabadságvesztéstől a halálbüntetésig terjedő büntetés szabható ki. A "vevő" legfeljebb 3 évi börtönt kaphat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 10. 14:00, csütörtök | Külföld
A British Museumba, a bayeux-i kárpit jövőbeni ideiglenes kiállítási helyére látogatott a brit kormányfő és a francia elnök
A British Museumba, a bayeux-i kárpit jövőbeni ideiglenes kiállítási helyére látogatott szerdán Keir Starmer brit kormányfő és Emmanuel Macron francia elnök.
2025. Július 08. 20:31, kedd | Külföld
Már több mint hetven ország állampolgárai jogosultak vízummentes beutazásra Kínába
Július közepétől Kína már több mint 70 ország állampolgárainak biztosít vízummentes belépést az országba.
2025. Július 08. 07:00, kedd | Külföld
Izrael jelentős légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más célpontokra
Az izraeli légierő jelentős, mintegy ötven rakétából álló légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más jemeni célpontokra vasárnap éjjel - jelentette az izraeli hadsereg (IDF) hétfő reggel.
2025. Július 07. 12:00, hétfő | Külföld
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre kereskedelmi megállapodás-közölte vasárnap Scott Bessent pénzügyminiszter