Hírek
2019. Július 04. 16:05, csütörtök |
Külföld
Forrás: Konsiczky Zoltán, az MTI különtudósítója jelenti:
Csúcson a megújuló energiák aránya Németországban, visszaesett a szén-dioxid-kibocsátás
Az év első felében a Németországban előállított energia csaknem felét megújuló energiaforrásokból nyerték, és június végéig 15 százalékkal csökkent az ország szén-dioxid-kibocsátása az előző év azonos időszakához képest
- közölte csütörtökön a BDEW energiaipari szövetség. A BDEW adatai szerint 136 millió tonnáról 115 millió tonnára csökkent ebben az időszakban a Németországban kibocsátott szén-dioxid mennyisége. A szervezet pár nappal korábban jelentette be, hogy minden korábbinál nagyobb szerepet kaptak az energiatermelésben a megújuló erőforrások, amelyek nagy részét a szélenergia teszi ki. 2018 első hat hónapjában az ország energiatermelésének 39 százaléka származott megújuló forrásból, míg idén az év első felében már 44 százalék volt ez az arány. De az iparági szervezet nem csak a megújuló energiaforrások térnyerésének tudja be a szén-dioxid-kibocsátás csökkenését; mint írják ebben az enyhe időjárásnak is szerepe volt, és azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az emissziókereskedelemben emelkedett a szén-dioxid ára.
Stefan Kapferer, a BDEW vezetője szerint a német energiaszektor szereplői jelentős erőfeszítéseket tettek a klímacélok elérése érdekében, és ideje, hogy a közlekedési és a fűtési szolgáltatók is felvegyék a ritmust, és teljesítsék kötelezettségeiket ezen a téren.
A Der Spiegel című német lap honlapja azt írja, hogy a német szövetségi kormány ősszel tűzi napirendre ismét a középtávú klímacélok érdekében hozandó potenciális intézkedéseket. A legvitatottabb a tervezett lépések közül a CO2-adó, amelynek bevezetését a szociáldemokrata környezetvédelmi miniszter, Svenja Schulze szorgalmazza. A nagykoalíció konzervatív pártjainak nagy része viszont ellenzi az adó bevezetését, amely megdrágítaná a benzint, a dízelolajat, a fűtőolajat és a földgázt egyaránt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 10. 13:00, péntek | Külföld
Donald Trump a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről írt közösségi oldalán
Donald Trump amerikai elnök a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről szóló bejegyzést tett közzé csütörtökön internetes közösségi oldalán.
2026. Április 10. 12:00, péntek | Külföld
Andrej Babis az üzemanyagáraik jelentős csökkentésére szólította fel az Orlent és a Molt
Andrej Babis cseh miniszterelnök csütörtökön felszólította az üzemanyag-forgalmazó PKN Orlent és a Molt, hogy jelentősen csökkentsék áraikat.
2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. Április 07. 15:00, kedd | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal
Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
