Hírek
2016. Szeptember 30. 07:28, péntek |
Külföld
Forrás: mti
Életfogytiglant kapott a grazi ámokfutó
Egy grazi bíróság csütörtökön életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte és a kóros elmeállapotú elítéltek intézetébe utalta azt a grazi ámokfutót, akinek száguldozása tavaly júniusban három halálos áldozatot követelt.
2015. június 20-án, szombaton az akkor 26 éves boszniai származású férfi, Alen R. terepjárójával mintegy 80 kilométeres óránkénti sebességgel száguldozott és a járókelők közé hajtott Graz belvárosában. Ámokfutása három halálos áldozatot követelt, a sérültek száma pedig elérte az ötvenet. Az eset után rögtön kizárták, hogy férfi tettének vallási okai lennének.
A múlt héten kezdődött tárgyalást nagy érdeklődés kísérte, többek között azért is, mert a vádlott beszámíthatóságát illetően eltérő orvosi jelentések készültek. Az esküdtszék végül úgy döntött, hogy a férfi az ámokfutása idején beszámítható állapotban volt.
A beszámolók szerint az elkövető teljesen érzéketlenül hallgatta az ítélethirdetést, és azt ismételgette, hogy félelemből cselekedett. A szakértő szerint három héttel az eset előtt pontosan megtervezte tettét. "Az ámokfutás a férfi válasza volt azokra a sérelmekre, amelyeket a társadalomtól elszenvedett" - vélte Anita Raiger szakértő. Tettét feltehetően azért azon a júniusi napon követte el, mert a világ éppen Stájerországra figyelt, ekkor tartották ugyanis a spielbergi Forma-1-es osztrák nagydíj futamát.
A férfi ügyvédje fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:39, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben
Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.
