Városlista
2025. július 8, kedd - Ellák

Hírek

2015. Szeptember 21. 16:38, hétfő | Helyi

Először került átadásra a Kanadai Sopron Alumni Emlékérem a Nyugat-magyarországi Egyetemen

Először került átadásra a Kanadai Sopron Alumni Emlékérem a Nyugat-magyarországi Egyetemen

Dr. Grátzer Miklós, a Soproni Alumni elnöke adta át az emlékérem két tiszteletpéldányát prof. Dr. Winkler András és prof. Dr. Faragó Sándor rektorok részére 2015. szeptember 18-án.

Az 1957-ben Kanadába kényszerült emigrálni 141 erdész hallgató, akiket a Brit Kolumbiai Egyetem fogadott be. A diákcsoport azonban nem feledkezett meg az Alma Materről és továbbra is ápolta a selmeci hagyományokat.

„A Vancouver-Sopron Alumni együtt maradt, közösséget alkotott. A szétszakadás után is úgy éreztem, a szív ugyanaz maradt” – mondta Dr. Grátzer Miklós.

Idén tavasszal elhatározta a Soproni Kanadai Alumni az emlékérem készítését, melyen az összefonódó juharlevél és tölgylevél képe látható, „Alma Materünk a kapocs ami összetart” gravírozott felirattal. Az Alumni eddig is sokat tett a magyar hallgatókért, többek között megalapították a Roller Kálmán és a Grátzer Miklós Ösztöndíjakat, melyekkel a kiemelkedő teljesítményű hallgatókat támogatják.

A Kanadai Soproni Alumni Emlékérem hallgatói kitüntetés olyan diákok részére, akik legtöbbet tesznek a hagyományok megőrzéséért. Az első hallgató jövőre veheti át az emlékérmet.


Címkék: nyme

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 07. 11:32, hétfő | Helyi

Ilyen volt idén a Soproni Borünnep

Fergeteges hangulatban telt a 2025-ös Borünnep Sopronban, melyen kicsik és nagyok is egyaránt megtalálhatták a nekik való programokat.

2025. Július 03. 17:47, csütörtök | Helyi

Bérletes hangversenysorozat Sopronban

A Filharmónia Magyarország soproni hangversenysorozatára invitál minden zenekedvelőt a 2025/2026-os évadára, melyre Scarbantia bérlet megvásárlására van lehetőség.

2025. Július 02. 11:11, szerda | Helyi

Együttműködési megállapodást írt alá a GYSEV és a MÁV

A soproni társasághoz átkerülő vasútvonalakról írt alá üzemeltetési és együttműködési megállapodást a GYSEV és a MÁV, melynek értelmében a GYSEV több mint 700 km-nyi vasúti pálya üzemeltetését veszi át a MÁV-tól.

2025. Július 01. 15:22, kedd | Helyi

Mire figyeljünk oda ebben a hőségben

A napokban továbbra is óriási hőségre lehet számítani, ilyenkor pedig még inkább fontos, hogy fokozottan figyeljünk oda magunkra és egymásra is.