Hírek
2013. Október 02. 14:06, szerda |
Életmód
Forrás: MNO
Ezért tilos kihagyni a kicsiknek a délutáni alvást
A délutáni alvás úgy segíti a három-ötéves gyerekeket a tanulásban, hogy utána jobban emlékeznek a hallottakra – derült ki egy amerikai minikutatásból.
A Massachusettsi Egyetem kutatói 40 kisgyerek részvételével végezték a vizsgálatot, és arra a következtetésre jutottak, hogy az ebéd utáni alvás nemcsak a délelőtt tanultak megerősítésében volt a gyerekek segítségére, hanem a nap hátralévő részében is jobb teljesítményt eredményezett – tudósított a BBC hírszolgálata az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) ismertetett tanulmányról.
A kutatók szerint az ebéd utáni pihenő kulcsfontosságú lehet az óvodáskorúak memóriájának megerősítése szempontjából. Azt tapasztalták, hogy az evés után sziesztázó gyerekek aznap délután és másnap is jelentősen jobban teljesítették a kutatás során nekik adott vizuális és térbeli feladatokat, mint amikor nem volt lehetőségük aludni egyet.
Tíz százalékkal több információ
A szieszta után a gyerekek tíz százalékkal több információt tudtak felidézni abból, amit délelőtt láttak-hallottak, mint amikor ébren kellett maradniuk egész nap.
A kutatók 14 további kisgyerek alváslaboratóriumi vizsgálatakor megfigyelték, milyen folyamatok zajlanak az agyban alvás közben. Azt fedezték fel, hogy olyan agyterületek aktivitása fokozódott, melyek az új információ megismerésével és integrálásával kapcsolatosak.
Az első bizonyító tanulmány
„Tanulmányunk lényegében az első, mely bizonyítékkal szolgál arra, hogy a délutáni alvás fontos az óvodások számára, hiszen segít, hogy jobban emlékezzenek arra, amit tanultak. A nagyobb gyerekek természetesen maguktól elhagyják a nappali sziesztát, a kicsiket azonban ösztönözni kell, hogy pihenjenek le ebéd után” – mondta Rebecca Spencer, a kutatás vezetője.
„Ahogy egyre inkább érdekelődni kezdenek az őket körülvevő világ iránt, a kis óvodások hatalmas mennyiségű tudnivalót szívnak magukba minden nap. A legjobban akkor tudnak figyelni, ha naponta körülbelül 11-13 órát alszanak, és esélyt adnak addig aktív elméjüknek, hogy lecsillapodjon, újratöltődjön és készen álljon a délutánra. Már tudjuk, a nappali alvás ugyanolyan fontos lehet, mint az éjszakai. Nélküle fáradtak, morcosak, feledékenyek lesznek a kicsik, és nehezükre esik az összpontosítás” – fűzte hozzá Robert Scott-Jupp, a londoni Royal College gyermekgyógyászati továbbképző központjának kutatója.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 11. 13:00, szombat | Életmód
A Heim Pál gyermekkórház 250 millió forintot kap zajszigetelésre a Budapest Airporttól
Kétszázötven millió forintot adományozott a Budapest Airport (BA) a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek, a támogatással a repülőgépek okozta zajhatások mérsékléséhez kívánnak hozzájárulni.
2026. Április 11. 12:00, szombat | Életmód
Ma van a magyar költészet napja
Ma van a magyar költészet napja; az ünnep alkalmából országszerte irodalmi programok, tárlatvezetések, könyvvásárok és számos más rendezvény várja az érdeklődőket.
2026. Április 11. 12:00, szombat | Életmód
Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető április 22-én
Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. Április 10. 18:00, péntek | Életmód
Gödöllőn adják elő június végén a Csíksomlyói passiót
A magyar szabadság napja alkalmából június végén Gödöllőn, a Világfa előtt adja elő a Nemzeti Színház a Csíksomlyói passiót, együttműködve a város művészeti együtteseivel
