Hírek
2013. Szeptember 14. 22:58, szombat |
Belföld
Forrás: InfoVáros
Félelmetes hangokat rögzítettek a Naprendszeren kívül

Közzétette azt a hangfelvételt a NASA, amelyet a Voyager-1 űrszonda készített a Naprendszeren kívül. A félelmetesnek is nevezhető hangok tulajdonképpen a sűrű csillagközi plazma, azaz az ionizált gáz vibrációi. A NASA csütörtökön erősítette meg, hogy - az első ember építette szerkezetként - a Voyager-1 elhagyta a Naprendszert.
Az amerikai űrkutatási hivatal mindeddig nem foglalt hivatalosan állást a hónapok óta tartó vitában arról, hogy az 1977-ben útnak indított űrszonda valóban átlépett-e már a csillagközi térbe.
Az űrügynökség az űrszonda által a csillagközi térben rögzített hangokat is közzétette. A Voyager-1 2012 októbere és novembere, illetve 2013 áprilisa és májusa között érzékelte ezeket a hangokat.
Ed Stone, a Voyager-csapat és a kaliforniai műszaki egyetem, a Caltech tudósa most azonban megerősítette az Iowai Egyetem tudósainak a Science tudományos folyóiratban újabb adatok alapján megjelenő eredményét, amely szerint az űrszonda 35 évi utazás után 2012 augusztusában elhagyta a Naprendszert.
A Voyager-1 1977. szeptember 5-én indult útnak, testvére, a Voyager-2 két héttel korábban. Az ikrek tudományos célja Naprendszer külső bolygóinak - a Jupiternek, a Szaturnusznak, az Uránusznak és a Neptunusznak - a megfigyelése volt. Eredeti küldetésüket 1989-ben befejezték, de azóta is száguldanak tovább.
A Voyager-1 60 ezer kilométer per órás sebességgel száguld, jelenleg mintegy 19 milliárd kilométerre jár. A rendkívüli távolság miatt az általa küldött rádiójelek több 17 óra alatt teszik meg az utat. A valamivel lassabban és más irányban haladó Voyager-2 jelenleg 15 milliárd kilométerre van a Földtől.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 16:00, hétfő | Belföld
NAV: július 5-től változik néhány adószabály
Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
2025. Július 07. 11:00, hétfő | Belföld
Meteorológia: hétfőn hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.
2025. Július 07. 08:00, hétfő | Belföld
NFI: már több mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet
Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékot - közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.
2025. Július 07. 00:00, hétfő | Belföld
Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen
A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.