Hírek
2021. Június 20. 18:08, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Hangos motorozásáért szúrta hasba szomszédját

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki hasba szúrta szomszédját, mert zavarta a motorjának zaja.
A vádirat szerint az elkövető és a sértett Nagykőrös egyik külső részén laktak, egy utcában. Közöttük korábban összetűzés nem volt, ugyanakkor a sértett gyakran motorozott a környéken, és az elkövetőt zavarta a jármű hangja.
2020 szeptemberének végén a férfi az otthonában fogyasztott szeszes italt, amikor meghallotta, hogy a sértett éppen hazaérkezik a motorjával. Ekkor felült a saját elektromos kerékpárjára, azzal a sértett ingatlanjához hajtott és annak kapujában futottak össze – közölte az ügyészség.
Ekkor az elkövető kiabálva szólította fel a sértettet, hogy hagyja abba a motorozást, mert zavarja őt. A sértett közölte, hogy nem laknak egymás közvetlen közelében és egyébként is a lakatlan részek felé szokott motorozni.
Ezt a magyarázatot az elkövető nem fogadta el. Sőt, ekkor elővett a zsebéből egy zsebkést, azt kinyitotta, majd „leszúrlak” felkiáltással a sértett felé szúrt.
Ekkor ért a helyszínre két nő, akik elkergették az ittas férfit onnan, aki az elektromos járművével távozott.
A sértettet kórházba szállították és megműtötték, mivel a szúrás felszakította a gyomorfalát is, így életveszélyes állapotba került.
A Pest Megyei Főügyészség az ügyben életveszélyt okozó testi sértés bűntette és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 09. 12:18, szerda | Belföld
Hubai Imre: az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban
A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének
2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld
Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója
A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása
2025. Július 08. 12:44, kedd | Belföld
E.ON: több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás
Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén – közölte a cég kedden az MTI-vel.