Hírek
2021. Október 17. 08:15, vasárnap |
Sport
Forrás: MTI/Fotók: facebook.com/kissnorbidriver
Harmadik Európa-bajnoki címét nyerte Kiss Norbert
Harmadszor is Európa-bajnok lett a gyorsasági kamionversenyzők között Kiss Norbert, a Révész Racing magyar pilótája, miután a sorozat idényzáró misanói hétvégéjének első futamán másodikként végzett.
A 36 éves szombathelyi versenyző a pole pozícióból rajtolva valójában megnyerte a 12 körös futamot, de a versenybíróság öt másodperces időbüntetéssel sújtotta, mert sárga zászlós figyelmeztetés közben előzte meg legnagyobb riválisát, a német Sascha Lenzet, aki aztán másodikként ért célba mögötte.
A rajtnál Lenz jobban fogott pozíciót, mint Kiss, így átvette a vezetést a magyartól, aki viszont nem szakadt le, körökön keresztül üldözte ellenfelét, a negyedik kör elején pedig elszánta magát az előzésre. Ezt sikerrel végre is hajtotta, de nem vette észre, hogy a pálya azon részén közben sárga zászlós figyelmeztetés van érvényben, amelynél tilos az előzés. Kissnek így arra volt szüksége a bajnoki címhez, hogy a harmadik helyen száguldó, hatszoros Eb-győztes Jochen Hahnnal szemben öt másodpercnél nagyobb előnyre tegyen szert. Ez sikerült, a leintésnél több mint nyolc másodperccel előzte Hahnt, így bár a futamgyőzelem nem az övé lett, a bajnoki címet ezzel a második hellyel elhódította. Kiss ugyanis akkora előnyre tett szert Lenzcel szemben az összetettben, amelyet a három hátralévő misanói versenyen már nem lehet behozni.

A verseny után az Eb-győztes könnyeivel küszködve mondott köszönetet csapatának, a Révész Racingnek, valamint a tulajdonos Révész Bálintnak, aki nélkül - mint Kiss elmondta - nem tudtak volna ismét diadalmaskodni a kontinensbajnokságon.
A késő délutáni második futamon a 36 éves magyar versenyző a hetedik helyről rajtolva harmadikként ért célba.
Kiss Norbert 2014 és 2015 után nyert újból Európa-bajnoki címet a kategóriában.
Az idei szezon záróhétvégéjén vasárnap még két futamot rendeznek Misanóban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 04. 08:56, szombat | Sport
Vb-2026 - A nyolcaddöntőbe jutásért: Argentína - Zöld-foki Köztársaság 3-2, hosszabbítás után
A címvédő argentin válogatott csak hosszabbításban győzte le 3-2-re az újonc zöld-foki csapatot pénteken a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett miami mérkőzésén.
2026. Július 03. 08:00, péntek | Sport
Vb-2026 - A portugálok fordítottak a horvátok ellen, és a nyolcaddöntőben folytatják
A portugál válogatott a második félidő elején hátrányba került, végül azonban 2-1-re legyőzte a horvátokat csütörtökön a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett mérkőzésén Torontóban.
2026. Július 02. 13:00, csütörtök | Sport
Labdarúgó NB II - Portugál hátterű tulajdonosa lett a Videoton FC-nek
Portugál hátterű, az Egyesült Államokban bejegyzett tulajdonosa lett a Videoton FC-nek, miután a város közgyűlése szerdán zárt ülésen a három jelentkező közül a Final Third LLC. 775 millió forintos ajánlatát fogadta el.
2026. Július 02. 06:44, csütörtök | Sport
Vb-2026 - Belgium kétgólos hátrányból felállva jutott 16 közé Szenegál ellen
A belga válogatott kétgólos hátrányból fordítva hosszabbításban 3-2-re legyőzte a szenegáli csapatot szerdán a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett seattle-i mérkőzésén.
