Városlista
2026. július 2, csütörtök - Ottó

Hírek

2018. Szeptember 06. 05:00, csütörtök | Sport
Forrás: mti - fotó: Fotó: Dobos Sándor/waterpolo.hu

Hivatalosan is bejelentette lemondását Kemény Dénes, Vári Attila követheti

Hivatalosan is bejelentette lemondását Kemény Dénes, Vári Attila követheti

Hivatalosan is bejelentette lemondását Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke, utódja Vári Attila lehet, aki vállalta a jelöltséget.

A szövetségi kapitányként három olimpiai bajnoki címet nyert sportvezető már május végén jelezte, hogy távozik posztjáról, az MVLSZ szerdai elnökségi ülésén pedig hivatalosan is megerősítette: szeptember 30-i hatállyal lemond elnöki tisztségéről.

Kemény Dénes, aki 2012-ben vette át a szervezet irányítását, az elnökségi ülésen értékelte az elmúlt évek szakmai eredményeit. Az MVLSZ közleménye szerint az elnökség egyhangúlag, határozatban köszönte meg az elmúlt évek áldozatos és eredményes munkáját Kemény Dénesnek, valamint kiemelte, hogy a magyar vízilabdázás a jövőben is számít a szakemberre.

Az elnökségi ülésen Vári Attila alelnök bejelentette: számos sportszervezet előzetes megkeresésének és felkérésének eleget téve vállalja az elnökjelöltséget, illetve azt, hogy elnöki programját valamennyi tagszervezet és elnökségi tag részére eljuttatja a napokban.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 02. 13:00, csütörtök | Sport

Labdarúgó NB II - Portugál hátterű tulajdonosa lett a Videoton FC-nek

Portugál hátterű, az Egyesült Államokban bejegyzett tulajdonosa lett a Videoton FC-nek, miután a város közgyűlése szerdán zárt ülésen a három jelentkező közül a Final Third LLC. 775 millió forintos ajánlatát fogadta el.

2026. Július 02. 06:44, csütörtök | Sport

Vb-2026 - Belgium kétgólos hátrányból felállva jutott 16 közé Szenegál ellen

A belga válogatott kétgólos hátrányból fordítva hosszabbításban 3-2-re legyőzte a szenegáli csapatot szerdán a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett seattle-i mérkőzésén.

2026. Július 01. 08:00, szerda | Sport

Vb-2026 - A nyolcaddöntőbe jutásért: Franciaország-Svédország 3-0

A francia válogatott könnyedén, 3-0-ra verte a svéd csapatot kedden a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett New York-i mérkőzésén.

2026. Június 30. 10:00, kedd | Sport

Vb-2026 - Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot és nyolcaddöntőbe jutott

A paraguayi válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.