Városlista
2025. augusztus 21, csütörtök - Sámuel

Hírek

2013. Május 17. 11:17, péntek | Helyi
Forrás: MTI

Húsz évet kért a két lövöldözőre az ügyész

Húsz évet kért a két lövöldözőre az ügyész

A maximálisan kiszabható húsz év fegyházbüntetést kérte az ügyész a tavaly áprilisi soproni kettős gyilkosság két társtettesére ma a Győri Törvényszéken.

Pribusz Ágota kiemelte: halmazatban tényleges életfogytiglant kellene kérnie a betörések, fegyveres rablások után az Anger-réti lőtérre fegyverért és pénzért menő, a gyilkolást előre elhatározó fiatalokra, ennek egyetlen törvényi akadálya, hogy az elkövetéskor még nem töltötték be a huszadik életévüket.

Az ügyészség vagyon elleni cselekmények mellett előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés miatt emelt vádat három fiatal ellen. Álláspontja szerint az Anger-réten fegyvert használó két fiú társtettesként, a kint őrködő pedig bűnsegédként követte el a bűncselekményt. Az ügyész közölte: a gyilkosság idején a fiúk ellen már folytak büntetőeljárások.

A kihallgatások és a tárgyalás során két verzió is elhangzott. A gyilkos lövéseket leadó T. Attila és a bűncselekmény idején kint őrködő M. Tamás szerint V. Roland volt a kitervelő. Ő viszont azzal védekezett, hogy nem ölni, hanem lopni mentek, de T. Attila "megőrült" és tüzelt a lőtérvezetőre, majd a váratlanul belépő lőegyleti tagra.

Pribusz Ágota azt mondta, semmi nem támasztja alá V. Roland változatát, hiszen a vádlott ismeretlen kisbolti eladókat maszkban kényszerített a bevétel átadására, ezzel szemben fedetlen arccal mentek a lőtérre, ahol őt ismerték. Szerinte V. Roland, aki mindvégig "irányít és hárít", vallomásaiban csak mellékszerepet ad magának, miközben a legtöbb cselekmény esetében tippadó, felbujtó és kitervelő is volt.

Többször - így a lőtéri gyilkosságnál vagy korábban, amikor több ezer eurót lopott barátnője apjától - épp a vele szembeni bizalmat használta ki tette elkövetéséhez. Utóbbi esetben azzal mentette magát, hogy vissza akarta szerezni azt a pénzt, amit a lányra fordított.

Címkék: gyilkosság, lőtér

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 20. 21:40, szerda | Helyi

Kisgyermekek és az okoseszköz használat

Egyre inkább az életünk részévé válnak okoseszközeink és ez mind igaz a felnőttekre, de leginkább a fiatalokra. Sőt, még a legkisebbek életét is átszővi a technika, pedig számos káros hatással jár.

2025. Augusztus 19. 10:16, kedd | Helyi

Sörömök a Soproni Sörnapokon

Sör, zene, ínyenc falatok, történelem és fergeteges hangulat jellemezte a soproni Sörnapokat, melyre az elmúlt hétvégén került sor a belváros szívében.

2025. Augusztus 08. 17:19, péntek | Helyi

Segíts te is véradással!

Életeket menthetsz egy-egy véradással. Ráadásul tudtad, hogy létezik olyan, hogy irányított véradás vagy hogy hogyan működik?

2025. Augusztus 07. 18:51, csütörtök | Helyi

Teljes a Soproni Sörnapok programja!

Megvan a teljes, háromnapos időrendje a Soproni Sörnapoknak. Kapcsolódj ki te is a barátaiddal és legyen emlékezetes a következő hétvége!