Hírek
2012. Augusztus 09. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
'Imádkozó' orosz punkok, virágzó parlagfű és hajsza a kábeltolvajok után a Lapszemlében

Három évet kaphatnak azok az orosz punkok, akik egy moszkvai székesegyházban Putyin távozásáért „imádkoztak” – írja a Magyar Hírlap. A Népszava arról cikkez, hogy a következő napokban-hetekben helikopterrel is keresni fogják a parlagfüves területeket több megyében. Felderítőakciókat szervez a rendőrség Budapesten a kábeltolvajok elfogására – tudta meg a Magyar Nemzet.
A Magyar Hírlap közlése szerint három év börtönt kért az orosz államügyészség kedden a Pussy Riot nevű orosz női punkegyüttes három tagjára, akik két héttel a márciusi elnökválasztás előtt a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban maszkban, gitárokkal „imádkoztak” a Szűzanyához, hogy űzze el Vlagyimir Putyin azóta megválasztott államfőt. Alekszandr Nyikiforov ügyész kijelentette: bebizonyosodott, hogy a vádlottak garázdaságot követtek el, amit vallási gyűlölet motivált. Hangsúlyozta, hogy állításukkal ellentétben akciójuk nem politikai természetű volt, hanem a pravoszláv hitűek megsértésére, megalázásra irányuló provokáció. Szerinte a bűntettet tudatosan és előre kitervelten követték el.
***
A földhivatalok munkatársai az ország különböző pontjain eddig 275 esetben összesen 468 hektáron találtak parlagfűvel fertőzött területet, közérdekű védekezést 157 ügyben összesen 77 hektáron kellett elrendelniük a kormányhivataloknak - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeleti főosztályának főosztályvezető-helyettese. Szalkai Gábor elmondta, hogy a következő napokban-hetekben helikopterrel is keresni fogják a parlagfüves területeket több megyében. Az eljárással a földi felderítéssel nehezen megközelíthető vagy nem látható fertőzött területeket is észreveszik. A Népszava cikkéből kiderül, hogy az idén csökkent a parlagfűvel fertőzött mezőgazdasági területek aránya. A szárazság miatt az idén a szokásosnál két héttel később virágzik a parlagfű, a tömeges virágzása a napokban kezdődik.
***
Nyomozócsoportot állítottak fel a múlt héten a BKV vonalain történt vezetéklopások felderítésére. A nyomozócsoport pénteken elfogott két személyt, akiknél a HÉV Soroksár és Dunaharaszti közötti pályaszakaszáról leszerelt kábelek voltak. A BRFK újabb akciókat szervez, hiszen az elmúlt években összességében félmilliárd forintos okoztak a tolvajok. A lopások módja szervezett elkövetői körre utal, ezért a rézvezetékek felvásárlóhelyeiről is információt remélnek. A Nemzetgazdasági Minisztérium szeptemberben nyújtja be a parlamentnek a fémtörvény szigorításának tervét - olvasható a Magyar Nemzetben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 19. 07:52, szombat | Belföld
Hőség - Vasárnaptól csütörtök éjfélig a másodfokú hőségriasztást rendeltek el
Hétvégétől ismét tartós kánikulára kell számítani, ezért vasárnaptól csütörtök éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos.
2025. Július 19. 07:49, szombat | Belföld
Kósa Lajos bejelentette, hogy megvan a nemzet aranya
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank
2025. Július 18. 07:48, péntek | Belföld
Lengyel külügyi szóvivő: a Marcin Romanowskinak nyújtott menedékjog miatt rendelték haza a budapesti nagykövetet
A budapesti lengyel nagykövetet Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek Magyarországon nyújtott menedékjog miatt rendelték véglegesen haza
2025. Július 18. 07:46, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: kitiltottak három ukrán vezetőt Magyarországról
A kormány kitiltotta azt a három, a kényszerszorozásokért felelős ukrajnai tisztségviselőt Magyarország területéről, akiknek szankciós listára helyezését előző nap kezdeményezte az Európai Uniónál