Hírek
2016. Április 04. 12:53, hétfő | Helyi
Íme, a VOLT 2016-os programtáblája:

Csaknem teljesen összeállt az idei Telekom VOLT Fesztivál programja: a június 28-tól július 2-ig zajló soproni rendezvény szervezői kedden ötven előadó fellépését, mások mellett a Quimby 25 éves jubileumi nagykoncertjét -
Rúzsa Magdi, valamint a brit Nero fellépését hozták nyilvánosságra.
A programtábla az alábbi linke érhető el:
A dubstep, a drum'n'bass és az electro house erőiből építkező londoni Nero két brit zenész-producer és egy énekesnő közös produkciója. Bemutatkozó albumuk, a 2011-es Welcome Reality első helyen nyitott a brit lemezeladási listán, legutóbbi, második anyaguk, a Between II Worlds tavaly jelent meg. A Nero tavaly a Szigeten játszott.
A VOLT Fesztiválon tart különleges jubileumi koncertet az idén 25 éves Quimby és fellép Sopronban Rúzsa Magdi is. A soproni régió legnevesebb borászait és borait felvonultató Poncichter Negyed színpadán a dzsessz produkciók között lesz a Kozma Orsi Quartet, a Berki Tamás-Sárik Péter duó és a Rozsnyai Péter Trió is.
Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény kitér arra, hogy a tavaly sikerrel debütált Telekom Tér idén is több ezer fesztiválozót vár a VOLT központjában. Ezen a helyszínen láthatja a közönség a labdarugó Európa-bajnokság aktuális fordulóit, itt lép fel a GusGus, Alle Farben és Jan Blomqvist mellett a We Plants Are Happy Plants, Andro, a Zagar, Lotfi Begi és a Stereo Palma is, és a Telekom Térben lesz Karányi lemezbemutatója.
A fellépők eddig összeállt, csaknem teljes listája a www.volt.hu oldalon olvasható, a szervezők a következő hetekben a nyitónapi esemény részleteit is bejelentik. Már korábban bejelentették mások mellett az Iron Maiden, Wiz Khalifa, a Slayer, Axwell & Ingrosso és a Prodigy, valamint mintegy száz magyar előadó fellépését a VOLT-on.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 20. 21:40, szerda | Helyi
Kisgyermekek és az okoseszköz használat
Egyre inkább az életünk részévé válnak okoseszközeink és ez mind igaz a felnőttekre, de leginkább a fiatalokra. Sőt, még a legkisebbek életét is átszővi a technika, pedig számos káros hatással jár.
2025. Augusztus 19. 10:16, kedd | Helyi
Sörömök a Soproni Sörnapokon
Sör, zene, ínyenc falatok, történelem és fergeteges hangulat jellemezte a soproni Sörnapokat, melyre az elmúlt hétvégén került sor a belváros szívében.
2025. Augusztus 08. 17:19, péntek | Helyi
Segíts te is véradással!
Életeket menthetsz egy-egy véradással. Ráadásul tudtad, hogy létezik olyan, hogy irányított véradás vagy hogy hogyan működik?
2025. Augusztus 07. 18:51, csütörtök | Helyi
Teljes a Soproni Sörnapok programja!
Megvan a teljes, háromnapos időrendje a Soproni Sörnapoknak. Kapcsolódj ki te is a barátaiddal és legyen emlékezetes a következő hétvége!