Hírek
2025. Június 26. 14:36, csütörtök | Helyi
IÓ, CIÓ… VAKÁCIÓ!

Már javában élvezhetjük a nyarat, immáron pedig hivatalosan a nyári szünet is beköszöntött.
Az elmúlt tanév rendje szerint június 20-án véget ért a tanítás a közoktatásban és a szakképzésben tanulók számára. A diákok egészen augusztus 31-ig élvezhetik a nyáriszünetet, tehát 72 napon át pihenhetnek, szórakozhatnak, felfrissülhetnek, mielőtt nekivágnak az új tanévnek.
Ez a 72 nap nem tűnik olyan kevés, bár határozottan rövidebb, mint amit korábban megszokhattunk. Először 2024 nyarán volt ilyen rövid a nyári szünet, de ez annak köszönhető, hogy a téli szünetet a karácsonyi időszakban kicsit meghosszabbították, azt a pár napot a nyári vakációból csippentették el. De nincs semmi kétség, ez csupán néhány napot jelent, így is több mint két hónap ideje lesz a diákoknak a feltöltődésre.
Habár a vakációt nem tudja mindenki ugyanúgy élvezni, mint a fiatal tanulók, a nyári időszakban a munka mellett Sopron és környéke is rengeteg programot kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Csak hogy néhány példát említsünk, városunk nemrég adott otthont a SopronFest-nek és a Tündérfesztiválnak is. A jövőben pedig várnak ránk a Soproni Borünnep, a Fertőrákosi Barlangszínház különböző előadásai, a Soproni Ünnepi Hetek, vagyis S.Ü.H. változatos és sokszínű programpalettája és majd ősz elején a Soproni Szüreti Napok is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 08. 15:10, kedd | Helyi
Véget ért a S.Ü.H.
A majdnem egy hónapig tartó Soproni Ünnepi Hetek is lezárultak, melynek keretein belül számos különböző és változatos programmal színesítették a szervezők Sopron kulturális életét.
2025. Július 08. 10:00, kedd | Helyi
Újabb sikeres évet zárt a Soproni Egyetem
Véget ért a 2024/2025-ös tanév a soproni egyetemisták számára, átvehették diplomáikat a végzős hallgatók, lassan pedig a gólyák is készülődhetnek a felvételi eredményeik érkezésére.
2025. Július 07. 11:32, hétfő | Helyi
Ilyen volt idén a Soproni Borünnep
Fergeteges hangulatban telt a 2025-ös Borünnep Sopronban, melyen kicsik és nagyok is egyaránt megtalálhatták a nekik való programokat.
2025. Július 03. 17:47, csütörtök | Helyi
Bérletes hangversenysorozat Sopronban
A Filharmónia Magyarország soproni hangversenysorozatára invitál minden zenekedvelőt a 2025/2026-os évadára, melyre Scarbantia bérlet megvásárlására van lehetőség.