Hírek
2016. Június 02. 10:08, csütörtök |
Helyi
Forrás: sopron.hu
Japán nap a GYIK Rendezvényházban

Idén második alkalommal tartanak Japán napot a GYIK Rendezvényházban. A múlt évi programhoz hasonlóan 2016. június 5-én minden látható lesz a GYIK-ban, ami a japán kultúrához kapcsolódik:
a kalligráfiától, ikebanától, yukatától az origamin át egészen a japán harcművészetekig.
A tavalyi nagy siker után idén második alkalommal tartanak Japán napot a GYIK Rendezvényházban, új hagyományt teremtve ezzel az érdeklődők számára. A múlt évi programhoz hasonlóan 2016. június 5-én, vasárnap mindent felfedezhetnek a GYIK-ban, ami a japán kultúrához kapcsolódik: a kalligráfiától az origamin át egészen a japán harcművészetekig.
Idén rendhagyó módon három sávban élvezhetik az érdeklődők a Japán nap programjait. Az első sáv 9-től 12 óráig tart, és Vagdalt Judit előadásával kezdődik, témája: a japán ünnepek. Ezt követően egy mindenki számára érdekes bemutató veszi majd kezdetét, amely a japán harcművészet szépségébe, az aikidóba engedi bepillantani. A harcművészet után egy másik, egyre népszerűbb műfajt ismerhetünk meg, az animéket, mely során a japán rajzfilmek figurái életre kelnek a GYIK színpadán. Az első sáv zárásaként - még az ebédszünet előtt - Tanaka professzor úr előadását lehet meghallgatni a japán ételekről, hogy kellő étvágy legyen az ebédhez, amit a GYIK-ban található büfében fognak a japán szakemberek elkészíteni a naphoz illően, igazi nemzeti ételekkel.
A nap második harmadában (14-től 17 óráig) sem fognak unatkozni azok, akik a GYIK Rendez-vényházba látogatnak vasárnap. 14 órától Takano asszony fog előadást tartani a teaszertartás szépségeiről, majd pedig Gosztola Rita mutatja be Japán iskolai életét és nevezetességeit. A japán rajzfilmek hőseit ismét a színpadon láthatjuk ebben az idősávban. Mindezzel egy időben lesz ikebana-készítés, origami, és a hagyományos kimonót, a yukatát is felpróbálhatják a hölgyek a GYIK előterében.
A Japán nap harmadik és egyben utolsó sávját (17-től 19 óráig) egy újabb látványos anime bemutató fogja nyitni, majd Gönczi Nóra szemlélteti a japánok egyik kedvelt kártyajátékát, a karutát. Végül a programok zárásaként a japán képregények világát, a mangákat ismerhetjük meg vasárnap a GYIK Rendezvényházban.
A belépődíj az egyes sávokban 700 Ft, aki pedig az egész napot e távol-keleti kultúrának szeretné szentelni, akkor 1500 Ft –ért látogathatja meg a GYIK Rendezvényház japán programjait.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 20. 21:40, szerda | Helyi
Kisgyermekek és az okoseszköz használat
Egyre inkább az életünk részévé válnak okoseszközeink és ez mind igaz a felnőttekre, de leginkább a fiatalokra. Sőt, még a legkisebbek életét is átszővi a technika, pedig számos káros hatással jár.
2025. Augusztus 19. 10:16, kedd | Helyi
Sörömök a Soproni Sörnapokon
Sör, zene, ínyenc falatok, történelem és fergeteges hangulat jellemezte a soproni Sörnapokat, melyre az elmúlt hétvégén került sor a belváros szívében.
2025. Augusztus 08. 17:19, péntek | Helyi
Segíts te is véradással!
Életeket menthetsz egy-egy véradással. Ráadásul tudtad, hogy létezik olyan, hogy irányított véradás vagy hogy hogyan működik?
2025. Augusztus 07. 18:51, csütörtök | Helyi
Teljes a Soproni Sörnapok programja!
Megvan a teljes, háromnapos időrendje a Soproni Sörnapoknak. Kapcsolódj ki te is a barátaiddal és legyen emlékezetes a következő hétvége!