Hírek
2012. Október 02. 19:50, kedd | Helyi
Kockázatról és csalásról

A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaság-tudományi Karán két konferenciát is rendeznek a napokban.
Szerdán 12.30-tól az alternatív finanszírozási stratégiákról, a hatékony közigazgatás versenyképes módszereiről lesz szó az Erzsébet utcai aulában. Október 4-én délelőtt 10 órakor kezdődik a „Finanszírozás – kockázatkezelés – csaláskutatás" című pénzügyi, adózási és számviteli tanácskozás.
Az első nap programjában dr. Kovács Árpád, a költségvetési tanács elnöke az államháztartás finanszírozásáról, országkockázatról, míg az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László az államháztartás ellenőrzésének tapasztalatairól tart előadást. Az „EU-bíróság adóügyi döntéseinek hatása a magyar joggyakorlatra" címmel dr. Darák Péter, a Kúria elnöke értekezik.
Másnap, október 5-én reggel 8-tól Hegedűs Mihálynak, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara elnökének a „Csalás – hamisítás a gazdaságban igazságügyi könyvszakértői szemmel" című értekezése hangzik el. Kolta Ádám, a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének alelnöke a csalárd ügyletekről és a csalások okairól, megkülönböztetésükről és az ellenük való küzdelemről szól, valamint több előadás is hasonló témát dolgoz fel.
-tudósított a Kisalföld.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 11:32, hétfő | Helyi
Ilyen volt idén a Soproni Borünnep
Fergeteges hangulatban telt a 2025-ös Borünnep Sopronban, melyen kicsik és nagyok is egyaránt megtalálhatták a nekik való programokat.
2025. Július 03. 17:47, csütörtök | Helyi
Bérletes hangversenysorozat Sopronban
A Filharmónia Magyarország soproni hangversenysorozatára invitál minden zenekedvelőt a 2025/2026-os évadára, melyre Scarbantia bérlet megvásárlására van lehetőség.
2025. Július 02. 11:11, szerda | Helyi
Együttműködési megállapodást írt alá a GYSEV és a MÁV
A soproni társasághoz átkerülő vasútvonalakról írt alá üzemeltetési és együttműködési megállapodást a GYSEV és a MÁV, melynek értelmében a GYSEV több mint 700 km-nyi vasúti pálya üzemeltetését veszi át a MÁV-tól.
2025. Július 01. 15:22, kedd | Helyi
Mire figyeljünk oda ebben a hőségben
A napokban továbbra is óriási hőségre lehet számítani, ilyenkor pedig még inkább fontos, hogy fokozottan figyeljünk oda magunkra és egymásra is.