Hírek
2023. Május 17. 06:00, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Kövér László: legerősebb védművünk a cselekvőképes nemzeti állam
A két tűz közé szorult magyarság legerősebb védműve a szuverén, cselekvőképes és nemzetközi együttműködésre, szövetségkeresésre nyitott nemzeti állam - jelentette ki a házelnök kedden Szegeden.
Kövér László a Szeged leghosszabb ideig hivatalban lévő polgármestere nevét viselő Pálfy Ferenc-díj átadásán azt mondta, "a magyar választópolgárok többségének megbízásából 2010 óta ilyen államot építünk".
Az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott, "mi, magyarok, jelenleg két tűz közé szorultunk: fegyveres harcok zajlanak a keleti szomszédságunkban, nyugati irányból pedig romboló politikai és szellemi árhullámok tornyosulnak fölénk".
A támadók kilétét nem könnyű azonosítani, de a globalizmus jegyében a tudatos államellenesség és heves nemzetgyűlölet, az értéksemlegességnek álcázott zsigeri keresztényellenesség és a genderideológiaként hirdetett körmönfont családellenesség, végső soron az emberi jogok parttalanná tételében megbúvó demokrácia- és szabadságellenesség jellemzi őket - hangsúlyozta a politikus.
Hozátette: az európai politikában céljuk a nemzeti államok mint közhatalmak szuverenitásának korlátozása, majd felszámolása; ennek a gigantikus tervnek az eszköze az eredeti rendeltetésétől - az egyenjogú nemzetállami együttműködéstől - eltérített és magánérdekek túszává tett Európai Unió, majd a helyére Európai Egyesült Államok fedőnéven tervezett birodalmi diktatúra.
A gazdaságban az európai államok eladósítása és ipartalanítása a cél, ennek az eszköze a tragikusan elhibázott - és irreális környezetvédelmi célokkal, illetve újabban a háborús szolidaritás jelszavával palástolt - brüsszeli uniós gazdaságpolitika. A társadalompolitikában a cél a középosztály eladósítása és vagyontalanítása, mert középosztály nélkül nincs demokrácia, nincs a közérdek és a közjó védelmére hivatott olyan közhatalom, amely ellensúlya lenne a magánhatalmaknak - fogalmazott Kövér László.
Úgy folytatta, hogy a nyugati - és különösen az európai - kultúrpolitikában az infantilizáció a cél, az, hogy a nyugati nemzetek és társadalmak ne legyenek képesek felismerni vagy szükség esetén megvédeni a saját érdekeiket.
A házelnök leszögezte, a nyugati világban a keresztény egyházak, a demokratikus nemzeti államok, és az egy férfi és egy nő szeretetközösségén alapuló családi közösségek hivatottak védeni és képviselni az emberi méltóságot és szabadságot biztosító értékeket. Ezért ezeket az intézményeket folyamatos politikai, gazdasági és mentális ostrom alatt tartják azok a magánhatalmak, amelyek ezekben hatalmi igényeik korlátlan kielégítésének akadályát látják - mondta Kövér László.
Szeged egyik fénykorának szimbolikus alakjáról, a várost 1872-től 1904-ig polgármesterként irányító Pálfy Ferencről elnevezett díjat Mihálffy Béla (KDNP) országgyűlési képviselő alapította a város fejlődéséért, illetve gazdaságáért, tudományos vagy oktatási életéért, kultúrájáért, sportjáért, hitéletéért vagy az itt élők egészségügyi vagy szociális jólétéért végzett munka elismeréseként.
Az első ízben átadott Pálfy Ferenc-díjat - amely egy oklevéllel és Popovics Lőrinc szobrászművész kisplasztikájával jár - Rádi Katalin, a Korábban Érkeztem Alapítvány elnöke, Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, a Szegedi Tankerületi Központ igazgatója és Péntek Imréné, a Gemma Iskola Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője vehette át.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.
