Hírek
2016. Szeptember 20. 11:23, kedd | Helyi
Kvótareferendum - NVB: Sopron: elmarasztalás a plakátragasztás miatt
A testület hétfői ülésén az MKKP-t elmarasztalta amiatt, hogy egy soproni önkormányzati épületre engedély nélkül ragasztott népszavazási plakátot.
A párt plakátjait szeptember 10-én letépkedték Szombathelyen. A testülethez benyújtott kifogás alapján megállapították a jogsértéseket, de - mivel az elkövetők ismeretlenek maradtak - nem tudták eltiltani őket a további jogsértéstől.
Más kifogások is érkeztek plakáteltávolításokról több településről, de ezeket a beadványokat - formai hibák miatt - érdemi vizsgálat nélkül utasította el az NVB.
Az MKKP-t ugyanakkor elmarasztalták amiatt, hogy aktivistái Sopronban a Liszt Ferenc konferenciaközpont mellvédjére pénteken plakátokat helyeztek el. A kifogást Fodor Tamás polgármester nyújtotta be, azt jelezve, hogy a plakátkihelyezéshez a tulajdonos önkormányzat hozzájárulása lenne szükséges, ám ezt ők nem adták meg. A testület a jogsértést megállapítva eltiltotta az egyik - fényképen is azonosítható - aktivistát, Vörös Viktort, aki MSZP-DK-EGYÜTT-PM színeiben nyert a helyi közgyűlésben mandátumot, és eltiltotta a további jogsértésektől
Az NVB határozatai nem jogerősek, ellenük öt napon belül jogorvoslattal lehet élni a Kúriánál.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 26. 16:53, csütörtök | Helyi
Csütörtökön közgyűlést tartottak Sopronban
Városi kitüntetések adományozásáról, igazgatói pályázatok kiírásáról, a szavazatszámláló bizottságok tagjainak megválasztásáról, valamint az MVM Optimummal való hosszú távú együttműködési megállapodásról is döntöttek.
2026. Február 04. 15:24, szerda | Helyi
Megszavazták a város idei költségvetését
Elfogadta a közgyűlés Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2026-os költségvetését. A rendelet benyújtását megelőzően a polgármester kiemelte: a költségvetés biztos alapot nyújt a város működéséhez és fejlődéséhez.
2026. Január 27. 14:31, kedd | Helyi
Nemsokára postázzák a Nemzeti Petíciót
A héten megkezdik a Nemzeti Petíció postázását a magyar háztartásokba. A petíciót azért indították, hogy a magyarok pénze a magyaroké maradjon.
