Hírek
2011. Október 15. 14:13, szombat |
Külföld
Forrás: MTI
Légvédelmi rakéták ezrei tűntek el
Vállról indítható légvédelmi rakéták ezrei tűntek el Líbiában a polgárháború során, és az Egyesült Államokat most nagyon aggasztja, hogy ezek a fegyverek akár terroristák kezébe is kerülhettek.
Pénteken Brüsszelben tárgyalt EU- és NATO-illetékesekkel Andrew Shapiro amerikai külügyi államtitkár-helyettes, majd újságíróknak elmondta: aggodalomra ad okot, hogy a szóban forgó rakéták a terroristák kezében súlyos fenyegetést jelenthetnek a polgári repülésre nézve.
Főként az egykori Szovjetunió által gyártott, még a hatvanas években tervezett, a NATO kódrendszerében SAM-7-esként jelölt föld-levegő rakétákról van szó, amelyek súlya mindössze 14 kilogramm, hosszúságuk pedig 1,4 méter, ám 3 kilométer magasságba is képesek emelkedni.
A polgárháború előtt Líbiában mintegy 20 ezer vállról indítható rakétának kellett lennie, és a harcok elültével NATO-források szerint mintegy 10 ezer darab ilyen fegyver sorsával nem tudnak megnyugtatóan elszámolni. Ez még akkor is aggályokat vet fel, ha a rakéták jelentős részét megsemmisíthették a NATO légi csapásai - mondták katonai szakértők.
Shapiro elmondta újságíróknak: arról tudomásuk van, hogy terrorista szervezetek „kifejezték érdeklődésüket” e rakéták iránt. Az Egyesült Államok - tette hozzá az államtitkár-helyettes - további műszaki szakértőket kíván küldeni Líbiába, akiknek az lesz a feladata, hogy megpróbálják felgöngyölíteni, hová kerülhettek a rakéták. A tisztázó célú vállalkozás költségeihez az Egyesült Államok a szövetségesek anyagi hozzájárulását várja. (da)
MTI
Ezek érdekelhetnek még
2026. Szeptember 15. 15:00, kedd | Külföld
Zelenszkij: Ukrajna kölcsönös alapon kész leállítani az oroszországi energetikai létesítmények elleni támadásokat
Ukrajna kész leállítani az oroszországi energetikai létesítmények elleni támadásokat, ha Oroszország nem támadja az ukrán energetikai létesítményeket, a kritikus infrastruktúrát és az élelmiszerszállítást
2026. Szeptember 14. 13:00, hétfő | Külföld
Kreml: októberben újraindulhatnak a háromoldalú ukrajnai rendezési tárgyalások
A Kreml nem zárja ki annak lehetőségét, hogy októberben újraindulhatnak az orosz-amerikai-ukrán háromoldalú tárgyalások az ukrajnai rendezésről - jelentette Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2026. Szeptember 13. 17:00, vasárnap | Külföld
Robotkutyákat és drónelfogókat is bevetnek a szerb hadsereg nagyszabású hadgyakorlatán
Robotkutyákat, drónelfogó eszközöket és új rakéta-sorozatvetőket is bemutat a szerb hadsereg a Pobednik 2026 (Győztes 2026) elnevezésű nagyszabású hadgyakorlat vasárnapi zárónapján a délnyugat-szerbiai Pester-fennsíkon
