Hírek
2012. Október 01. 16:27, hétfő | Helyi
Legyőzték a sárkányt Sopronban
Megrohamozták a gyerekek a Liszt-központot! Önfeledt nevetésektől, sikításoktól volt hangos a ház vasárnap, a Magyar Mese Napján.
Körülbelül 600 gyerek és szülő ismerkedett meg a magyar népmesék világával.
Tajték a vízsárkány volt az egyik főszervezője az idei rendezvénynek. 2012 ugyanis a sárkány éve, éppen ezért a Tündérfesztiválról már jól ismert sárkányok most ismét nagy feladatot kaptak. Göncöl, a csillagsárkány például a királylányt őrizte, őt kellett legyőzni a bátor harcosoknak. Tajték gyomrában meséket hallgathattak a gyerekek, a fészekből kieső kissárkányokat pedig vissza kellett juttatni a mamájukhoz.
A sárkányok mellett talán a vasorrú bába volt a legfélelmetesebb résztvevője a tegnap délutáni rendezvénynek. Volt olyan kislány, aki még az aranyalmát is elejtette, úgy megijedt az ébredező banyától.
Természetesen nem maradtak táncbemutató, valamint bábszínházi előadás nélkül a résztvevők, de számtalan mesét, megénekelt történetet is hallhatott tegnap a közönség. Hiszen a Magyar Mese Napjának pont az a célja, hogy felhívja a figyelmet a népmesékre. Bemutassa, megszerettesse őket a gyerekekkel és a szüleikkel.
Talán kevesen tudják, hogy több ezer népmesetípust vonultat fel a magyar kulturális örökség, tehát rendkívül gazdag a magyar népmese kincs. A pedagógusok, pszichológusok egyöntetű véleménye pedig az, hogy ezt a tudást, ezt a kincset tovább kell adni. Azért is, mert a népmesék életreceptet adnak a gyerekeknek, bemutatják nemzeti értékeinket, hagyományainkat. Nem véletlen, hogy a meseterápiával manapság hatalmas sikereket érnek el a szakemberek.
Úgy érezzük, hogy a Magyar Mese napján sikerült tovább adnunk ennek a kincsnek egy részét. Reméljük, hogy mindenki örömét lelte benne, és aki teheti, legközelebb is eljön. A Magyar Mese napjának biztosan lesz folytatása.
A Liszt-központban legközelebb október 12-14-én a VI. Vasútmodell kiállításon számítunk a legkisebbekre, de október 26-án lesz Halász Judit koncert is, október 28-án, a jubileumi „Nyitott Ház" rendezvényen pedig külön gyerek szeglettel készülünk.
-tudósított a Kisalföld.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 27. 14:31, kedd | Helyi
Nemsokára postázzák a Nemzeti Petíciót
A héten megkezdik a Nemzeti Petíció postázását a magyar háztartásokba. A petíciót azért indították, hogy a magyarok pénze a magyaroké maradjon.
2026. Január 22. 13:40, csütörtök | Helyi
Itt az új KRESZ!
Megérkezett az új KRESZ, amelyben aktualizálták a jogszabályokat és kiderült a rollerek helyes, szabályszerű használata is. A dokumentum már elérhető és előreláthatólag szeptemberben lép hatályba.
2026. Január 20. 16:30, kedd | Helyi
Tudj meg többet a méhnyakrákról – életet menthet!
Minden év januárjának harmadik hetében rendezik meg az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hetet, amely a prevencióra hívja fel a figyelmet.
2026. Január 19. 14:48, hétfő | Helyi
A magyarországi németek kitelepítésének emléknapja
A hazánkból kitoloncolt német kisebbségiek emléke előtt tisztelgünk, akiknek a második világháború évekkel a lezárta után is megnehezítette az életét. Január 19-én rájuk emlékezünk.
