Hírek
2012. Augusztus 13. 09:49, hétfő |
Sport
Forrás: Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti
London 2012 - Borkai: a magyar sportolók tettei bejárták a világsajtót
Borkai Zsolt szerint sikertörténet a magyar csapat szereplése a londoni olimpián. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke ugyanakkor úgy véli, a magyar sport nem ennyire erős, ezért fontos a támogatási rendszer kiépítése.
A magyar csapat nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel a kilencedik helyen végzett az összesített éremtáblázaton. Ezzel messze felülmúlta a MOB hivatalos célkitűzését, amely tíz érem, közte három arany megszerzése volt.
"Az olimpia előtt azt mondtam, ha elérjük a pekingi teljesítményt akkor, örülni fogok, ha annál jobb lesz, akkor boldog leszek. Most nagyon boldog vagyok" - nyilatkozott a magyar csapat szereplését értékelve Borkai Zsolt. Négy éve a magyarok három aranyat, öt ezüstöt és két bronzot gyűjtöttek. - "Majdnem háromszor annyi aranyat szereztünk, mint Pekingben, s több mint ötven százalékkal több érmet. Ez egy sikertörténet. Különösen örülök annak, hogy az eredményeket az egész csapat sportszerű magatartással érte el. Rengeteg olyan eredmény, gesztus, nyilatkozat volt a magyar sportolóktól, amely bejárta a világsajtót."
A MOB-elnök szerint sok tényezőnek kell összejönni az ilyen kimagasló szerepléshez.
"Kell egy jó versenyző, egy jó edző, aki rátalál, kell a család támogatása és a helyi támogatások mellett a MOB és a kormány támogatása is. Két éve olyan rendszert állítottunk fel, hogy a kvalifikált versenyzőket maximálisan támogatjuk. S kell még szerencse és pillanatnyi forma. Például az esélyeket latolgatva nem sokan számoltak a hosszútávúszó Risztov Éva vagy a kardozó Szilágyi Áron győzelmével. Nyolcvan százaléka ugyanakkor odaért azoknak is, akiket esélyesnek gondoltunk."
Borkai Zsolt kiemelte, fontos, hogy egy aránylag széles bázist jelentenek az éremszerző sportágak.
"Nemcsak a kajak-kenu szállította az aranyérmeket, hanem a vívás, a torna vagy az úszás, de meg kell említeni a cselgáncsozókat is, akik ugyan nem nyertek, de érmeket szereztek."
A MOB-elnök hozzátette, ugyanakkor a magyar sport nem ennyire erős.
"A siker az adott sportágnak adhat lendületet, ráirányítja az emberek figyelmét a sport fontosságára, de ha nem visszük tovább az elkezdett folyamatot, akkor megint mély gödörbe zuhanhatunk. Szükség van a kormányzat támogatására, amit egyforma szinten kell tartani."
Borkai Zsolt az olimpiai jutalmakról elmondta, azért nem döntöttek az ötkarikás játékok előtt, hogy megóvják a versenyzőket ettől a tehertől.
"Az összeg a költségvetésben rendelkezésre áll. A MOB tesz javaslatot, s a kormány dönt."
A MOB-elnök jelezte, a jutalom várhatóan nagyobb lesz a pekinginél. Négy évvel ezelőtt az egyéni aranyérmes 20 millió forintot kapott.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 24. 08:34, péntek | Sport
Európa-liga - Nyolc perc alatt szerzett három góllal nyert a Ferencváros Salzburgban
A magyar bajnok Ferencváros egygólos hátrányból fordítva 3-2-re nyert a Salzburg vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott harmadik fordulós mérkőzésén.
2025. Október 23. 08:47, csütörtök | Sport
Európa-liga - Sokat érhet egy salzburgi pontszerzés a Ferencvárosnak
2025. Október 23. 08:40, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai gól és gólpassz, a Liverpool megszakította rossz sorozatát
Szoboszlai Dominik góljának és gólpasszának is köszönhetően a Liverpool 5-1-re nyert az Eintracht Frankfurt otthonban a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának szerdai harmadik fordulójában.
2025. Október 22. 07:05, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Idegenben hét gólt szerzett a címvédő PSG
A címvédő Paris Saint-Germain 7-2-re nyert a Leverkusen vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz harmadik fordulójának keddi játéknapján.
