Hírek
2012. Július 29. 15:16, vasárnap |
Sport
Forrás: Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti | MTI Fotó: Kollányi Péter
London 2012 - Ungvári elődöntős
A 66 kg-os Ungvári Miklós megnyerte negyedik mérkőzését is, ezzel bejutott az elődöntőbe vasárnap a londoni olimpia cselgáncstornáján.
Az elődöntőbe jutásért a háromszoros vb-bronzérmes és Európa-bajnok magyar versenyző a beugróként induló Pawel Zagrodnikkal találkozott. A lengyel dzsúdós honfitársa, Tomas Kowalski ugyanis májusban motorbalesetet szenvedett. Zagrodnik élt a lehetőséggel, azonnal egy bravűros győzelemmel kezdett a világranglistán negyedik brazil Leandro Cunha ellen, majd az azeri Armen Azarjant hosszabbítás után búcsúztatta. A statisztika Ungvári mellett szólt, aki megnyerte eddigi három meccsüket.
Ungvárinak fél óra pihenő sem jutott a szlovén Rok Draksic elleni siker után, máris szólították a tatamira. Azonnal támadólag lépett fel, aminek egy perc múlva meg is lett az eredménye, mert intették ellenfelét. A nézőtéren is magyar fölény volt tapasztalható, több helyről is zúgott a "Hajrá Miki"! Ungvári többször egymás után is levitte Zagrodnikot, de lefognia nem sikerült. Alig több mint egy perc volt hátra, amikor újra intették riválisát, ami már jukót jelentett Ungvárinak. Ő ezúttal sem ült rá az eredményre, ismét földre vitte ellenfelét, s karfeszítéssel próbálkozott, de sikertelenül. Az utolsó másodpercek is földharccal teltek, ekkor is Ungvári próbált fogást találni ellenfelén.
Ungvári "jól bevált módon" ismét az öltözőbe sietett, csak annyit mondott, hogy majd a verseny végén nyilatkozik.
A 31 éves magyar az elődöntőben a vb-második és Európa-bajnok spanyol Sugoi Uriartével találkozik, kettejük különpárharcában 2-1-re vezet az ellenfél. Utoljára az 1996-os atlantai játékokon szerepelt magyar dzsúdós elődöntőben, akkor Csák József végül ötödik lett.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 24. 08:34, péntek | Sport
Európa-liga - Nyolc perc alatt szerzett három góllal nyert a Ferencváros Salzburgban
A magyar bajnok Ferencváros egygólos hátrányból fordítva 3-2-re nyert a Salzburg vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott harmadik fordulós mérkőzésén.
2025. Október 23. 08:47, csütörtök | Sport
Európa-liga - Sokat érhet egy salzburgi pontszerzés a Ferencvárosnak
2025. Október 23. 08:40, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai gól és gólpassz, a Liverpool megszakította rossz sorozatát
Szoboszlai Dominik góljának és gólpasszának is köszönhetően a Liverpool 5-1-re nyert az Eintracht Frankfurt otthonban a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának szerdai harmadik fordulójában.
2025. Október 22. 07:05, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Idegenben hét gólt szerzett a címvédő PSG
A címvédő Paris Saint-Germain 7-2-re nyert a Leverkusen vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz harmadik fordulójának keddi játéknapján.
