Hírek
2011. Július 06. 14:49, szerda |
Bulvár
Forrás: Story Online
Már vállalja terhességét a First Lady
![Már vállalja terhességét a First Lady](/external/image_cache/6/7/c/67c66e1fadd0a0b1e87709567406c942.jpg)
Carla Bruni először lépett úgy a nyilvánosság elé, hogy nem takargatta növekvő hasát. Bár a mérete miatt már nehezen is tudta volna.
Hónapok óta folytatásos teleregényként repdesnek az információk és a cáfolatok Carla Bruni terhességét illetően. Hivatalos bejelentés azóta sem történt, de már nincs is rá szükség. A francia elnöki pár nyaralásán ugyanis egyértelművé vált, hogy az egykori modell igenis várandós. Ugyanis akkora pocakkal sétálgatott a dél-franciaországi tengerparton, amit nem lehet mással magyarázni.
Egyes források pedig azt is megerősítették, hogy a hatodik hónapban van a világ legszexisebb First Lady-je, vagyis az ősszel, még a választási kampány előtt megérkezik Nicolas Sarkozy negyedik gyermeke. Vagy akár az ötödik is. Mivel azon szóbeszéd is egyre több helyről hallatszik, hogy ikreket hord a szíve alatt Carla. Vagy lehet, hogy a pletykát felröppentő emberek csupán az egykoron sportos elnök úr szintén rohamosan növekvő hasára céloztak. Mert a képeket elnézve akár ő is várandós lehetne.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 25. 07:40, csütörtök | Bulvár
Több mint félszáz fürdőben lesz Strandok éjszakája szombaton
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén is megrendezik július 27-én a Strandok éjszakáját, az országos rendezvényhez már 60 fürdő csatlakozott az ország minden részéből.
2024. Július 23. 08:10, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve az erdélyi Beszterce-Naszód megyében
Emberre támadt egy medve hétfőn este Beszterce-Naszód megyében, a Sajónagyfalu (Mariselu) községhez tartozó Sajószentiván (Santioana) településen, a férfi a lábán és az ágyékán megsérült
2024. Július 19. 08:11, péntek | Bulvár
Idén is megrendezik a kéklámpás járművek találkozóját az Aeroparkban
2024. Július 18. 07:56, csütörtök | Bulvár
Balaton-átúszás - Lezárták a nevezést
Elérte a 12 és félezres létszámlimitet a 42. Lidl Balaton-átúszásra jelentkezők száma, így a szervező Budapest Sportiroda szerda reggel 9-kor lezárta a nevezést.