Városlista
2026. február 25, szerda - Géza

Hírek

2013. Február 20. 21:26, szerda | Helyi
Forrás: mti

Megalakult a Helyi Pénzek Szövetsége

Megalakult a Helyi Pénzek Szövetsége

Gazdasági növekedést remélnek

Megalakult a Helyi Pénzek Szövetsége – közölte a szervezet szerdai budapesti létrehozását követően az MTI-vel Varga István elnök.

Elmondta: a tömörülést a három már működő rendszert irányító szervezetek vezetői, Perkovátz Tamás (soproni kékfrank), Leitold László (balatoni korona) és Horváth Tibor (Bocskai korona) hozták létre. Az egyesület első nyilvános bemutatkozását március végi, soproni szakmai rendezvényükön tervezik.

Varga István kiemelte: céljuk, hogy kicseréljék tapasztalataikat, segítsék a saját és más utalványok biztonságos használatát, hatékonyságát, illetve a működési szabályok kidolgozását.

Minden közösségnek jogában áll önmaga gyarapodását, boldogulását minden eszközzel előmozdítani a hagyományok megőrzése, a szülőföldünk értékeinek megtartása mellett. Kultúránk fenntartása és gyarapítása csakis erős gazdasági háttérrel lehetséges, melynek egyik eszköze a közösséget is építő saját fizetőeszköz – áll a szervezet alapító okiratában.

Ez hangsúlyozza: az együtt élők egymás iránti bizalma komoly és növelhető tőke, amelyet a körükben használt fizetőeszköz fokoz, növelve a saját áruk, szolgáltatások iránti keresletet és a közösség összetartó erejét.

Az első hazai helyi pénz, a soproni kékfrank 2010 májusában került forgalomba. Tavaly indult a balatoni korona és a Bocskai korona.

A helyi pénzek általában a helyi önkormányzatok, területfejlesztési szervezetek és valamely pénzintézet együttműködésével kerülnek forgalomba. A kibocsátók célja jellemzően a helyi pénzforgalom felgyorsítása, a tőke helyben tartása, emellett a fizetőeszköz egyfajta turisztikai attrakcióvá is válhat.

Ezek a jogilag utalványnak számító készpénz-helyettesítő fizetőeszközök csak korlátozottan használhatóak fizetésre, mivel zárt körben használják őket: az akcióhoz csatlakozó helyi vállalkozások termékeiért és szolgáltatásiért lehet fizetni velük, így a jelenlegi szabályozási környezetben nem engedélykötelesek.

Címkék: gazdaság, helyi, pénz

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 04. 15:24, szerda | Helyi

Megszavazták a város idei költségvetését

Elfogadta a közgyűlés Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2026-os költségvetését. A rendelet benyújtását megelőzően a polgármester kiemelte: a költségvetés biztos alapot nyújt a város működéséhez és fejlődéséhez.

2026. Január 27. 14:31, kedd | Helyi

Nemsokára postázzák a Nemzeti Petíciót

A héten megkezdik a Nemzeti Petíció postázását a magyar háztartásokba. A petíciót azért indították, hogy a magyarok pénze a magyaroké maradjon.

2026. Január 22. 13:40, csütörtök | Helyi

Itt az új KRESZ!

Megérkezett az új KRESZ, amelyben aktualizálták a jogszabályokat és kiderült a rollerek helyes, szabályszerű használata is. A dokumentum már elérhető és előreláthatólag szeptemberben lép hatályba.

2026. Január 20. 16:30, kedd | Helyi

Tudj meg többet a méhnyakrákról – életet menthet!

Minden év januárjának harmadik hetében rendezik meg az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hetet, amely a prevencióra hívja fel a figyelmet.