Városlista
2025. július 7, hétfő - Appolónia

Hírek

2016. November 28. 10:04, hétfő | Helyi
Forrás: sopronmedia.hu, fotó: Leczovics Zsolt

Meggyújtották az első adventi gyertyát a Fő téren

Meggyújtották az első adventi gyertyát a Fő téren

Vasárnap sokan gyűltek össze városunk Fő terén, hogy az első adventi gyertyagyújtáson jelen legyenek.

Az ünnepi pillanatot Dr. Simon István, Sopron megyei Jogú Város alpolgármesterének köszöntője és adventi gondolatai nyitották, aki az ünnepvárás izgalmakkal teli időszakáról, az elkövetkező napok titokzatosságáról is szólt, majd Mészáros Domonkos OP domonkos szerzetes emlékeztetett arra, hogy a szeretet és összetartozás érzése teszi még különlegesebbé ezt a szép hagyományt, ami egyben az advent várás egyik fontos pillanata. Ebben az esztendőben Nagy Gabriella gyújtotta meg a város adventi koszorúján az első gyertyát, amit a Fidelissima Vegyeskar ünnepi előadása zárt.

Leczovics Zsolt: Az adventi koszorú története

Az ősi pogány időkben az emberek sok babonában hittek. Amitől azonban a legjobban tartottak, azok a szellemek, boszorkányok, gonosz lelkek és a varázslók rontásai. Ezeket elkerülendő, sok szokás alakult ki, közöttük a varázskör megalkotása is, melynek a varázserejében a legnagyobb meggyőződéssel hittek. A varázskör egy összetett jelkép volt, ami magába foglalta mindazt, amit szerettek volna megóvni az emberek a sötétség birodalmának alattvalóitól.
Maga a kör az örökkévalóságot jelképezte, amit szalmából, fűzfavesszőből alkalmanként fenyőágakból készítettek, de mindenképpen kellett, hogy a zöld szín jelen legyen benne, hiszen ez a szín jelképezte a termést, ami a családok fő megélhetési forrása volt.
Miután a kezdetleges koszorúforma elkészült a díszítés következett, aminek a színei szintén nagy jelentőséggel bírtak. Színes szalagok kerültek a varázskörre. A piros vagy vörös szalag az életet, a sárga vagy aranyszínű szalag a fényt szimbolizálta.
Az ily módon elkészült körnek olyan erőt tulajdonítottak, ami távol tartja a rontást és az általa alkotott végtelenség, sohasem törik meg.
Mint oly sok hiedelem és babona, a viszontagságos emberi történelmet ismerve, idővel lassan feledésbe merült egészen 1838-ig.

Johann Heinrich Wichern protestáns lelkész, aki az első gyermekotthon alapítója volt Hamburgban, felelevenítette ezt a régi szokást, persze új formát és értelmet adva a varázskör fogalmának.
Az gyermekotthon legnagyobb termébe hatalmas kör alakú „csillárt” készíttetett fából, rajta 24 gyertyának helyet hagyva. Ezt a függesztéket december hónap első napjától egészen karácsony napjáig, a reggeli szentmisék alkalmával, egy új gyertya meggyújtásával tették díszesebbé.
A szép és hangulatos szokást az évek múlásával, egyre több gyermekotthon vette át, majd ezt követően más intézmények, közösségi házak is egyre szebb adventi „csillár” készítésébe fogtak, szép hagyományt teremtve ezzel.

Ezt a szokást Berlin-Tegelben 1860-ban finomították, hogy a polgári lakásokat is díszíthesse a kialakulóban lévő adventi hagyomány. A hatalmas fakarika méretét, asztalon elhelyezhető nagyságúra csökkentették, és visszatértek az ősi hagyományhoz, fenyőágakból készítették az adventi dísz alapját, ami immár a koszorú nevet kapta. A 24 gyertyát felváltotta a négy adventi vasárnapot jelképező mennyiség, melyek a hit, remény, szeretet és öröm szimbólumává váltak. Így az otthonokban elhelyezhető koszorúk és a vasárnaponkénti gyertyagyújtások igazán ünnepivé varázsolták a lakásokat. Először Németországban terjedt el ez a szokás, olyan mértékben, hogy az első világháború után szinte már minden német családnál volt adventi koszorú.

A katolikus keresztény egyház is felfigyelt erre az adventi hagyományra, majd jóváhagyása és támogatása mellett ez a szép szokás megjelent a katolikus vallású emberek otthonaiban is. Talán ennek is köszönhetően, az igazán nagy fordulópont az 1950-es években következett be, amikor már szinte Európa minden egyes országában általánossá vált egy-egy gyertyát meggyújtani az adventi vasárnapokon.

Napjainkban az adventi koszorú jelenléte már szinte természetes az otthonokban, azonban az eredeti szokás, hogy az ember maga készíti el lakása díszét, már többnyire feledésbe merült. Valóságos iparággá fejlődött ki az adventi koszorú készítése, és sajnos rohanó világunknak köszönhetően, inkább kész koszorú vásárlásával várjuk a karácsonyt. Pedig milyen szép és hangulatos is az, amikor a család összegyűlik az asztal körül, és közösen elkészítik az adventi díszt. Közben a szeretet és összetartozás érzése teszi még különlegesebbé ezt a szép hagyományt, ami nem csak a gyerekeknek, de nekünk felnőtteknek is örökké emlékezetes maradhat.

Címkék: advent, Sopron

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 03. 17:47, csütörtök | Helyi

Bérletes hangversenysorozat Sopronban

A Filharmónia Magyarország soproni hangversenysorozatára invitál minden zenekedvelőt a 2025/2026-os évadára, melyre Scarbantia bérlet megvásárlására van lehetőség.

2025. Július 02. 11:11, szerda | Helyi

Együttműködési megállapodást írt alá a GYSEV és a MÁV

A soproni társasághoz átkerülő vasútvonalakról írt alá üzemeltetési és együttműködési megállapodást a GYSEV és a MÁV, melynek értelmében a GYSEV több mint 700 km-nyi vasúti pálya üzemeltetését veszi át a MÁV-tól.

2025. Július 01. 15:22, kedd | Helyi

Mire figyeljünk oda ebben a hőségben

A napokban továbbra is óriási hőségre lehet számítani, ilyenkor pedig még inkább fontos, hogy fokozottan figyeljünk oda magunkra és egymásra is.

2025. Június 28. 15:03, szombat | Helyi

Nemsokára itt lesz a Soproni Borünnep

Már gőzerővel készülnek a szervezők az idei Soproni Borünnepre, már elkezdték a bódékat és a színpadokat is felállítani a Várkerületen, nyilvános a háromnapos időrendje is és mondhatni, az előadók is lassan elkezdik a hangolást.