Városlista
2025. május 9, péntek - Gergely

Hírek

2012. Augusztus 27. 05:00, hétfő | Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Meghalt Neil Armstrong

Meghalt Neil Armstrong

Amerkai sajtóértesülések szerint szombaton meghalt Neil Armstrong amerikai űrhajós, aki elsőként lépett idegen égitest, a Hold felszínére 1969-ben.

Az asztronauta 82 éves volt. A hónap elején szívkoszorúér bypass műtéten esett át. A család közlése szerint az operáció szövődményei okozták halálát.

Az Apollo 11 legénységének parancsnokaként ő volt az első ember, aki kilépett a Hold felszínére 1969. július 20-án. „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek” – jelentette ki akkor.

Armstrong Ohióban született 1930. augusztus 5-én, egy farmon nevelkedett. Már gyerekkorában élénken érdeklődött a repülés iránt, és 16 évesen megszerezte a pilóta jogosítványt. A légierő kötelékében harcolt a koreai háborúban, ahol 1949-től kezdve 78 harci bevetésben vett részt. Az amerikai űrkutatási hivatalhoz (NASA) 1955-ben került berepülő pilótaként, és több mint 200 különféle repülő szerkezetet próbált ki. Az asztronautákat kiképző programba 1962-ben vonták be. Gyémántkoszorús vitorlázórepülő is volt.

Első űrutazását 1966-ban, a Gemini 8 űrhajó parancsnokaként tette. A holdraszállás után nem folytatta az űrrepüléseket, hanem csatlakozott a NASA kutató gárdájához. Egy év múlva a Cincinnati egyetem mérnök professzora lett. Későbbi éveit a katedra és ohiói farmja között osztotta meg. A közszerepléstől általában óvakodott. Kétszer nősült, két felnőtt fiút hagyott hátra.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 09. 07:22, péntek | Külföld

Brit miniszterelnök: jelentős vámengedményekről született megállapodás az Egyesült Államokkal

Jelentős vámengedményekről született kétoldalú megállapodás az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között - jelentette be Keir Starmer brit miniszterelnök csütörtökön.

2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Külföld

Robert Fico: elfogadhatatlan és öngyilkosság lenne az orosz energiahordozók behozatalának teljes leállítását célzó EB-terv

Szlovákia számára elfogadhatatlan az Európai Bizottságnak (EB) az a kedden bemutatott terve, amely az oroszországi földgáz, kőolaj és nukleáris fűtőanyag behozatalának teljes leállításával számol

2025. Május 06. 07:42, kedd | Külföld

Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt

Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten

2025. Május 06. 07:35, kedd | Külföld

Újvidéki tragédia - Előrehozott választások kiírását követelik a tiltakozó egyetemisták

A képviselőház azonnali feloszlatását és előrehozott parlamenti választások kiírását követelik a hónapok óta tiltakozó egyetemisták Szerbiában.