Hírek
2012. Március 20. 14:09, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress
Mégsem lesz általános béremelés az egészségügyben?
A Népszabadság úgy tudja, nem lesz általános béremelés az egészségügyben, többletjövedelemre egyelőre csak az alkalmazottként dolgozó orvosok számíthatnak.
Várhatóan csak több lépcsőben, 2014-re valósulhat meg a rezidensszövetség követelése, hogy a kezdő orvosok átlagbére érje el a nettó 200 ezer, a szakorvosoké a 300 ezer forintot. A most jobban kereső orvosok kisebb, a rosszul keresők nagyobb emelést kapnak.
A lap információi szerint a 360 ezer forintnál kevesebbet kereső orvosok most bruttó 70 ezer forintra számíthatnak, míg az ennél többet keresőknek sávosan kevesebb jut. A lap szerint az 500 ezer forint felett keresőknek is jár majd bruttó 10-15 ezer forint emelés. A kormány a napokban véglegesíti az egészségügyi béremelést. Egyébként a béremelésről már 3 hónapja tart az egyeztetés a szakminisztérium és az ágazati érdekvédők között.
Elvben két-három hete a megállapodás is megszületett, de máig nem derült ki, hogy a kormány jóváhagyta-e az alku eredményét. Az időhúzást magyarázza, hogy a költségvetésben nincs konkrét forrása az orvosok és az ápolók béremelésének, jóllehet Szócska Miklós, az egészségügyért felelős államtitkár február vége óta ígérte, hogy napokon belül várható a bejelentés.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 24. 11:00, kedd | Belföld
A Wizz Air rendszerei a hét közepén tervezett karbantartás miatt átmenetileg leállnak
2026. Február 24. 11:00, kedd | Belföld
Portfolio.hu: Brüsszel kemény üzenetet küldött a magyar kormánynak
Brüsszel egyértelművé tette, hogy a Barátság vezetéket ért dróntámadás okozta károkért Oroszország felelős
2026. Február 24. 10:26, kedd | Belföld
Holnap éjfélig még benyújtható a katabevallás
A kisadózóknak 2026. február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről. A nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető, és online beadható.
2026. Február 24. 07:35, kedd | Belföld
Választás 2026 - Orbán Viktor: amíg nem jön az olaj, nincs pénz Ukrajnának
Amíg nem jön az olaj a Barátság kőolajvezetéken, addig nincs pénz Ukrajnának
