Hírek
2016. Január 22. 14:22, péntek |
Helyi
Forrás: sopron.hu
Megújult a Patológiai osztály eszközparkja
A Soproni Gyógyközpont 600 millió Ft-os gép-műszer fejlesztési programjának keretében megújult az osztály eszközparkja. A beszerzett eszközök gyorsabbá és pontosabbá teszik a kórmegállapítás folyamatát.
Az ország egészségügyi intézményei közül mindössze 4 helyen – köztük Sopronban – működik mostantól olyan nagy kapacitású, 250 szövettani metszet egyidejű, digitális feldolgozására alkalmas szkenner (Pannoramic 250 Flash), mely a rutin leletezésben a telepatológia gyakorlati megvalósítását teszi lehetővé – mondta el a sajtó képviselőinek tartott bemutatón Dr. Ringelhan Birgit, a Patológiai Osztály osztályvezető főorvosa.
A műszer a hagyományos módon, mikroszkóppal vizsgálható szövettani metszetet számítógépen értékelhető óriásképpé alakítja, amelyet egyszerre akár több szakember is vizsgálhat. A rögzített kórszövettani esetek a világhálón keresztül akár egy távoli számítógépen is elérhetők a szakemberek számára – fejtette ki a főorvos. A különböző ellátó helyek közti on-line kapcsolat segíti a szövetminták magas szintű, komplex kiértékelését is. A digitális technika rendkívüli előnye, hogy egyszerre kezelhető több száz szövetminta, az összes ahhoz tartozó betegadattal (pl. egyéb képalkotó leletekkel) együtt – tette hozzá.
A diagnosztikai munkát segíti a Nyugat-magyarországi Egyetemmel kiépült együttműködés is, hiszen az osztály 5 kiválóan képzett patológusa számára a kórházból elérhető az egyetemi könyvtár adatbázisán keresztül a legfrissebb patológiai szakirodalom – emelte ki Dr. Ringelhan Birgit.

A pályázati forrásból egy ún. kriosztát készüléket is kapott a Patológiai osztály, mellyel fagyasztott metszeteket lehet előállítani. Az eljárás a hagyományos szövettani elemzésnél jóval gyorsabb, ezért elsősorban a műtétek alatt kivett szövet vagy sejtminták azonnali analizálására használják. A különféle sebészeti beavatkozások közben csőpostán átküldött vizsgálati anyagok gyors (kb. 10 perc alatti) elemzése nemcsak a diagnózis megállapítását segíti, hanem a műtét további kimenetelét is meghatározza.
Az osztályra érkezett egy automata szövetfeldolgozó berendezés is, mellyel egyszerre akár 120 szövettani minta kémiai előkészítése történhet meg. A műszer a kis próbakimetszések (biopszia) során nyert vizsgálati anyagok feldolgozását lényegesen gyorsítja, így a betegek is hamarabb kapják meg leleteiket – hangsúlyozta az osztályvezető főorvos.
Az eszközállomány egy új mikrotómmal is gazdagodott, amivel a szövettani metszeteket készítik.
A beruházás részeként az osztály holttesthűtő kapacitása 8 új férőhellyel bővült.
A mostani eszközfejlesztés hozzájárul a diagnosztikai folyamatok gyorsításához, lerövidíti a leletátfutási időt és elősegíti a betegellátás színvonalának további javulását.
FHK
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 26. 16:53, csütörtök | Helyi
Csütörtökön közgyűlést tartottak Sopronban
Városi kitüntetések adományozásáról, igazgatói pályázatok kiírásáról, a szavazatszámláló bizottságok tagjainak megválasztásáról, valamint az MVM Optimummal való hosszú távú együttműködési megállapodásról is döntöttek.
