Hírek
2013. Augusztus 30. 05:00, péntek |
Életmód
Forrás: orientpress
Mérgezést okozhat a cukor?

Az ételhez hozzáadott cukor nagy mennyiségben mérgező lehet, hogyha a napi ajánlott mennyiséget éveken keresztük meghaladja bevitel – állítja egy tanulmány, amelyről a FoxNews számol be. Jelenleg az ajánlás úgy szól, hogy ne fogyasszon több cukrot, mint napi teljes kalóriabevitelének 25 százaléka.
Jelen tanulmány keretében azt vizsgálták, hogy az ajánlott napi mennyiségű cukorra hogyan reagálnak az egerek. James Ruff, a Utah Egyetem professzora, a tanulmány vezető szerzője és Wayne Potts, az egyetem biológus professzora elméletüket egereken tesztelték, akiket két különböző csoportra osztottak.
Ennek keretében 26 héten keresztül az egyik csoport tagjait egyébként egészséges ételekkel etették, 25 százalék cukortartalommal, míg a másik csoport tagjai szintén ugyanazt az ételt kapták, csak éppen cukor hozzáadása nélkül. Mindannyian nagyjából ugyanannyi kalóriát fogyasztottak el egy nap.
Ezt követően még 32 héten keresztül megfigyelték az egereket egy mikrochip segítségével. Megállapították, hogy a cukorral etetett egerek 25 százalékkal kevesebb utódot nemzettek a kontrollcsoport tagjaihoz képest, illetve 26 százalékkal csökkent a természetes környezetükben a versenyképességük. Fizikailag azonban semmilyen különbséget nem mutatott a két csoport: vércukorszintjük is azonos volt, valamint súlyuk is.
Az egyetlen észrevehető különbség a két csoport között az a koleszterinszint mértéke volt: a cukorral etetett csoportnál magasabb volt, illetve a cukorral etetett csoport nőstény tagjainak károsodott azon képessége, hogy a glükózt a szervezetből eltávolítsa.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 11. 09:13, péntek | Életmód
Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
Kedvezményes éjszakai jegyet vezettek be az idei Sziget fesztiválra, amivel megújult és új helyszíneken rendezendő programok is látogathatóak - közölték a szervezők az MTI-vel csütörtökön.
2025. Július 11. 09:09, péntek | Életmód
Axiom-4 - Hétfőn indulhat haza Kapu Tibor
Hétfőn indulhat haza Kapu Tibor kutatóűrhajós - közölte a HUNOR - Magyar űrhajós Program csütörtök este a Facebook-oldalán.
2025. Július 03. 18:41, csütörtök | Életmód
Szeptemberben lesz a „Könnyek a Vízben” Segélykoncert, az adományozás tovább folytatódik
A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a szervezők a „Könnyek a vízben” Segélykoncertet.
2025. Július 03. 07:34, csütörtök | Életmód
OMME: méhraj észlelése esetén forduljon szakemberhez
A tavaszi és nyári időszakban megszaporodnak a méhraj észlelések, és egyre több bejelentés érkezik az Országos Magyar Méhészeti Egyesülethez (OMME).