Városlista
2026. május 19, kedd - Ivó, Milán

Hírek

2020. Március 12. 06:18, csütörtök | Külföld
Forrás: mti/illusztráció: pixabay

Négymilliárd dollár bevételkiesése lehet a repülőtereknek

Négymilliárd dollár bevételkiesése lehet a repülőtereknek

A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) szerint a légi járatok csökkenése miatt mintegy 4 milliárd dollár bevételkiesést szenvedhetnek el a repülőterek üzemeltetői.

A szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, globális szinten az első fél évben legalább átlagosan 12 százalékkal csökken az utasforgalom a repülőtereken az előzetes becslésekhez képest, de a visszaesés Ázsia-Óceániában ennek a duplájára is rúghat.

Az utasok elmaradása, illetve a járatok szüneteltetése azt is jelenti a repülőtereknek, hogy jelentősen csökken a bevételük. Korábban az ACI 39,5 milliárd dollár bevételt várt az első negyedévben, de a vírus hatásai miatt 4,3 milliárd dollár kieséssel kell számolni átlagosan.

A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa emellett arányos résidőelosztási rendszert javasolt, és elvetette a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) azon javaslatát, amely a 80/20-szabály eltörlését kezdeményezte. Az ACI álláspontja szerint ezen szabály eltörlése veszélybe sodorná az országok globális piachoz való hozzáférését.

A szabály lényege, hogy a légitársaságoknak a rendelkezésükre álló repülőtéri résidőket legalább 80 százalékban fel kell használniuk, különben elveszítik azokat. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden jelezte, hogy az unióban felfüggesztik ezt a szabályt, szerdán ugyanilyen döntést hozott az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) is.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 19. 12:00, kedd | Külföld

Havasi Bertalan feljelentést tett Magyar Péter ellen hivatali visszaélés miatt

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Kabinetiroda korábbi helyettes államtitkára hétfőn az I. kerületi rendőrkapitányságon feljelentést tett Magyar Péter miniszterelnök ellen hivatali visszaélés miatt.

2026. Május 18. 15:00, hétfő | Külföld

Iráni konfliktus - Donald Trump az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba Irán ellen

Donald Trump amerikai elnök ismét cselekvésre szólította fel Iránt a konfliktus rendezése érdekében, ellenkező esetre az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba vasárnap.

2026. Május 18. 14:00, hétfő | Külföld

Videó - Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államokban

Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.