Hírek
2014. Március 19. 06:56, szerda |
Sport
Forrás: MTI
Női vízilabda világliga - Megvan az első magyar győzelem
Két vereség után harmadik meccsét megnyerte a világligában a magyar női vízilabda-válogatott, amely kedd esti európai csoportselejtezős fellépésén a már biztos első olaszok felett aratott háromgólos győzelmet a budapesti Nyéki Imre Uszodában.
Eredmény, B csoport, 5. játéknap:
Magyarország-Olaszország 15-12 (2-4, 6-3, 2-3, 5-2)
-------------------------------------------------------------------
a magyar góldobók: Kisteleki D. 5, Keszthelyi 4, Takács 2, Tóth I., Bujka, Czigány, Csabai 1-1
A mostani vendégekkel szemben 9-7-re elveszített decemberi nyitómeccs, majd a görögökkel szintén idegenben vívott és 14-11-es vereséggel zárult mérkőzés nyomán Merész András együttese számára gyakorlatilag elúszott az esély a továbbjutásra a világliga szuperdöntőjébe, ám pusztán presztízsokokból is illett megnyerni a mostani összecsapást.
Ehhez képest a Kondorosi úti Nyéki Imre Uszodában rendezett találkozón a 2012-ben olimpiai negyedik és Európa-bajnoki bronzérmes, tavaly világbajnoki harmadik helyezett magyar együttes gyengén kezdett a tavalyelőtti kontinensbajnokkal szemben, amely két perc alatt 2-0-s előnyre tett szert. Az egyenlítés sikerült ugyan, ám az első negyed 4-2-es vendégvezetéssel zárult.
A második nyolc perc annál szebben indult: Kisteleki Dóra előbb emberelőnyből szépített, majd triplázott, megúszásból 4-4-re alakítva az állást. Csakhogy jött az olasz válasz akcióból és büntetőből (4-6). Keszthelyi Rita zárkóztatta a csapatot, Kisteleki negyedszer is betalált, majd Keszthelyi alakításával már 7-6 volt "ide". Az olaszok ki tudtak egyenlíteni, ám még a nagyszünet előtt Bujka Barbara is villantott (8-7).
A harmadik játékrész elejét kölcsönösen eltékozolt helyzetek jellemezték, a negatív sorozatot a vendégek törték meg először (8-8). Gyors gólváltást követően a csapatkapitány, Takács Orsolya jóvoltából ismét a hazaiakhoz került vissza a vezetés (10-9). Így maradt percekig, de kevéssel az utolsó szünet előtt megint betaláltak a vendégek (10-10).
A befejező negyed érdemben Keszthelyi ötméteresével rajtolt el, majd az ő akciógóljával lett 12-10, az ötödször is eredményes Kisteleki jóvoltából pedig 13-11. Emberelőnyből még közelebb tudtak jönni az olaszok, de Takács "telitalálata" eltüntetett minden lehetséges kérdőjelet, Csabai Dóra gólja egy másodperccel a dudaszó előtt már csak afféle kegyelemdöféssel ért fel. Remek hajrával, összességében megérdemelten győzött 15-12-re a Merész-alakulat.
A csoport állása: 1. Olaszország 9 pont, 2. Görögország 3 (32-33), 3. Magyarország 3 (33-35)
A csoportzáró mérkőzést a magyar csapat április 22-én vívja a görögökkel Székesfehérváron.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
2026. Február 04. 07:32, szerda | Sport
Női vízilabda Eb - A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot.
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.
2026. Február 02. 07:25, hétfő | Sport
Női vízilabda Eb - Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.
