Hírek
2013. Március 18. 10:08, hétfő |
Helyi
Forrás: Soproni Vízmű Zrt
Nyílt nap és rajzpályázat a Víz Világnapja alkalmából

Látogatócsoportok és rajzolni szerető gyerekek jelentkezését várja a Soproni Vízmű.
Minden év március 22-én ünnepeljük a Víz Világnapját. Ebből az alkalomból társaságunk2013. március 22-én (pénteken) 8 órátóla soproni szennyvíztisztító telepen nyílt napot tart a működési területén lévő iskolák felső tagozatos és középiskolás diákjai részére.
A tevékenységünk iránt érdeklődő tanulók részére betekintést nyújtunk a szennyvízkezeléssel és a szennyvíztisztítással kapcsolatos folyamatokba, tennivalókba.
A kb. 1 óra időtartamú program a következőket foglalja magába:
- előadás a szennyvízelvezetésről és szennyvízkezelésről,
- kérdések – válaszok, kVÍZ játék,
- mikroszkópos vízvizsgálat,
- csatornakamerás autó bemutatása (kipróbálási lehetőséggel),
- telephely megtekintése.
Amennyiben az áltatunk kínált program felkeltette érdeklődésüket, kérjük, hogy részvételi szándékukat a várható létszám és a résztvevők életkorának megjelölésével az alábbi elérhetőségek valamelyikén szíveskedjenek regisztrálni 2013. március 20-ig:
- Szanyi Lívia személyügyi osztályvezető 99/519-126
- sopronivizmu@sopronivizmu.hu
Várjuk az osztályfőnökök, szaktanárok kíséretében érkező diákokat.
X X X X X
„A nemzetközi vízügyi együttműködés éve! - Jusson a Földön mindenkinek tiszta ivóvíz!”- ez az idei Víz Világnapja mottója.
Ebből az alkalomból társaságunk rajzpályázatot hirdet a működési területén lévő iskolák diákjai és óvodás gyermekek részére, a jelmondat szerinti témában.
Várjuk a pályázó gyermekek rajzait, maximálisan A/3-as méretben. A pályázaton mindenki egy művel indulhat. A pályamunkák a Soproni Vízmű Zrt. tulajdonába kerülnek, amelyeket kiadványainkban, honlapunkon teszünk közzé.
Kérjük, hogy az elkészített alkotásokat, a hozzájuk tartozó dokumentációval (név, település neve, óvoda/iskola, osztály/csoport, életkor, kapcsolattartó személy neve és telefonszáma, e-mail címe) juttassák el társaságunkhoz 2013. március 22-ig.
Eredményhirdetésre óvodás, alsó és felső tagozatos kategóriákban kerül sor. Továbbá a legsikeresebb alkotásokat március 29-én a Facebook oldalunkon tesszük közzé, ahol közönségszavazás útján újabb díjazottakat választunk.
Soproni Vízmű Zrt
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 20. 21:40, szerda | Helyi
Kisgyermekek és az okoseszköz használat
Egyre inkább az életünk részévé válnak okoseszközeink és ez mind igaz a felnőttekre, de leginkább a fiatalokra. Sőt, még a legkisebbek életét is átszővi a technika, pedig számos káros hatással jár.
2025. Augusztus 19. 10:16, kedd | Helyi
Sörömök a Soproni Sörnapokon
Sör, zene, ínyenc falatok, történelem és fergeteges hangulat jellemezte a soproni Sörnapokat, melyre az elmúlt hétvégén került sor a belváros szívében.
2025. Augusztus 08. 17:19, péntek | Helyi
Segíts te is véradással!
Életeket menthetsz egy-egy véradással. Ráadásul tudtad, hogy létezik olyan, hogy irányított véradás vagy hogy hogyan működik?
2025. Augusztus 07. 18:51, csütörtök | Helyi
Teljes a Soproni Sörnapok programja!
Megvan a teljes, háromnapos időrendje a Soproni Sörnapoknak. Kapcsolódj ki te is a barátaiddal és legyen emlékezetes a következő hétvége!